Salt Lake City 2002: Éheznek a fehéroroszok

A fehérorosz olimpiai csapat vezetői azzal vádolják a szervezőket, hogy az étkezésekre kínált gyorsételekkel rontják versenyzőik nyerési esélyeit.

A fehérorosz olimpiai csapat vezetői azzal vádolják a szervezőket, hogy az étkezésekre kínált gyorsételekkel rontják versenyzőik nyerési esélyeit.


Alekszandr Grigorov sportminiszter-helyettes szerint a házigazdák nem tettek eleget az olimpiai falutól 80 kilométerre lakókkal szembeni kötelezettségeiknek.
- Sportolóink szendvicseken és különböző hamburgereken élnek, pedig normális ételre, friss gyümölcsre és meleg levesre lenne szükségük - panaszkodott.
Ivan Rizsenkov, aki a férfi sílövők 20 km-es számában a 30. helyen ért célba, már korábban is reklamált a gasztronómiai hiányosságok miatt:
- Három estén át nem kaptunk vacsorát. Már az első pillanatoktól kezdve gondjaink voltak az étkezéssel.
A minszki sportminisztérium álláspontja szerint Alekszandr Lukasenko államelnök, aki egyben a nemzeti olimpiai bizottság elsőszámú vezetője is, az egyhangú és nem kielégítő ellátás miatt hivatalos panaszt nyújt be a szervezőkhöz.
Fehéroroszország versenyzői eddig még nem nyertek érmet a Salt Lake City-i játékokon, ugyanakkor azzal elégedettek lehetnek, hogy jégkorong-válogatottjuk bejutott a selejtezőből a legjobb nyolc közé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?