Rossz hét

Jobb családban is előfordul, hogy egy-egy tékozló fiú rossz fát tesz a tűzre. Az is igaz, hogy egy párt nem világíthatja át egészen a felmenőkig mind a százötven képviselőjelöltjét, (bár az lenne a kívánatos, ha a pártok csak olyan személyeket indítanának a választásokon, akikért a kezüket is tűzbe tennék). Ezt azonban erényként felhozni olyan esetben, ha valaki gyanúba keveredik, enyhén szólva aggályos. Ha valamelyik jelölttel szemben kérdések merülnek fel, a pártnak el kellene kezdenie érdeklődni. Ha ezt nem teszi meg, hogyan tudja szavatolni a választóknak, hogy jelöltjei tisztességes emberek? Az egészségügyben uralkodó állapotok s a gigászi korrupció, amely évente milliókat húz ki az ágazatból, mára olyan problémává duzzadt, hogy egy magára valamit is adó pártnak mindent meg kellene tennie azért, hogy a nevét még csak kapcsolatba se hozhassák ezzel.

Hasonlóképpen érthetetlen a Híd reakciója az ittas vezetésen kapott politikusára is. Az illem azt diktálná, hogy ilyen esetben a párt azonnal törölje az illetőt a jelöltlistáról. Hogyan akarhat valaki a törvényhozás tagja lenni, miközben jómaga törvényt sért? Hogy beismerte a hibáját és bocsánatot kért? Ez ugyan nemes gesztus, ám egy parlamenti képviselőjelölttől egyszerűen nem elég. Egy ilyen kaliberű bakinak azonnal diszkvalifikálnia kellene bárkit a parlamenti választásokon való részvételből. Szóljon valaki, ha ez már nem így van, de egy ország törvényhozó testületének a legkiválóbb személyekből kellene összeállnia, akik erkölcsi téren feddhetetlenek. Tényleg komplett naivitás elvárni a pártoktól, hogy ennek legalább a látszatát próbálják kelteni?

Közben az egészségügyi üzletei miatt megszellőztetett kassai jelölt „önként” visszalépett. Hogy „semmilyen módon ne ártson a pártnak”. A Hídban pedig úgy érezhetik, hátradőlhetnek, mert a probléma elegánsan megoldódott. Ez a történet azonban – az ittas vezetésen kapott jelölt mellet – vethet némi árnyékot a pártra, melynek kampányában egyébként a korrupció elleni harc kiemelt helyen szerepel.