Reptér, káosz, nyaralás

repülőtér k

Egy 19 órás késéssel volt tele a magyar sajtó a hétvégén, az eset pedig számos tanulsággal szolgál, főleg így, a nagy nyári főszezon kezdetén. Mi is történt? Egy törökországi nyaralásra induló gép műszaki hiba miatt az eredeti 11:30-as indulási időpont helyett csak másnap reggel hat óra előtt emelkedett a magasba. A probléma nem csak az volt, hogy az utasok már az útlevélellenőrzés után, a 2B terminálon voltak, ahonnan – a szigorú nemzetközi szabályok szerint – már nem lehetett visszaengedni őket a schengeni zónába (ahol számos üzlet, étterem várja az utasokat, szemben a 2B terminállal, ahol alig van valamilyen bolt, azok is hamar zárnak).

A tényekhez tartozik, hogy a gép ugyan már Budapesten volt, ám a fedélzeten nem működött az utastájékoztató rendszer, ezért az visszafordult, utasok nélkül, és egy új, mentesítő járatot küldtek értük. Csakhogy a légiközlekedés sokkal bonyolultabb annál, mint az sokak számára elsőre tűnik: ahhoz, hogy új repülőgép érkezhessen, számos feltételnek és szigorú előírásnak kell megfelelni – egyrészt kell lennie forgalomba állítható gépnek. Másrészt kell hozzá személyzet – ezt se lehet két perc alatt megszervezni. Továbbá kell leszállási engedély, és meg kell felelni a fogadó repülőtér törvényi szabályainak. Ez esetben az utóbbival is gond volt, mert mire mindent beszereztek, és indulhatott volna a mentesítő járat, már belecsúszott volna az éjszakai repülési tilalomba, így várni kellett hajnalig, így szállt fel reggel öt óra után.

Bár végül az utasok kaptak étkezési utalványt és csomagot, ez minden bizonnyal nem nyugtatta meg őket. Érthető volt a frusztráció, a tehetetlenség érzése – de sajnos el kell fogadni, hogy ilyen helyzetek mindig is voltak, és szinte garantált, hogy pár héten belül lesz még hasonló. Előfordulhat műszaki okból vagy szélsőséges időjárás miatt (nyári viharok, vagy gondoljunk csak a dubaji nagy eső miatti óriási – napokig tartó – káoszra), akár sztrájk miatt is.

A sajtó, főleg annak a bulvár része ilyenkor igyekszik mind drámaibb módon bemutatni az esetet. Akik ott voltak, azok minden bizonnyal így is élték meg, ám ez a légiközlekedésben mindennapos. Hiába a hatásvadász kulcsszavak sokasága – gyerekek, terhes nők, idősek, cukorbetegek is voltak ott –, az sajnos nem oldja fel a szigorú szabályokat. A hírek szerint voltak olyanok, akik a feladott poggyászban hagyták a gyógyszerüket, ez is bekerült a tudósításokba.

Az eset sajnálatos, de az utasok, utazni készülők ebből is levonhatják a legfőbb tanulságot: mindig úgy kell készülni, hogy valami gond lesz, nem indul időben a gép, akár órákat – vagy mint a fenti eset is jelzi, csaknem egy napot – is késhet (nemcsak kiutazásnál, de hazaútnál is). Így mindig úgy kell csomagolni, hogy nem lesz sima az út – azaz a kézipoggyászba tegyünk egy napnyi váltóruhát, valamilyen kis harapnivalót, gyümölcsöt! Általános szabály, hogy értékes és nélkülözhetetlen dolgot (bankkártya, gyógyszerek, pénz, ékszerek, elektronikus eszközök stb.) sosem pakolunk a feladott bőröndbe. Inkább készüljünk a hosszú várakozásra, mint a helyszínen erről értesülve essünk pánikba. Az esetek jelentős részében időben indulnak a járatok a célállomás felé, legfeljebb egy-két órás késés a jellemző. Ám a telített légtér, a feszített menetrend, az esetleges műszaki problémák, a nyári viharok bármikor okozhatnak hasonló helyzetet, így érdemes erre felkészülni. Hogy a nyaralás tényleg a pihenésről szóljon, még akkor is, ha az utazás során nem megy minden simán. Hogy ne rémálommal induljon a nyaralás…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?