Rendszerváltozás Kelet-Európában 4.

A Román Kommunista Párt Központi Bizottsága (RKP KB) 1967-ben fogadta el az ország területi és közigazgatási átszervezésére vonatkozó alapelveket, amelyek a termelés nemzetiségre való tekintet nélküli egyenletes területi elosztását, s mindenhol azonos életfeltételek megteremtését célozta. El akarták törölni a falu és a város, a fizikai és a szellemi munka közötti lényeges különbségeket, egyúttal a nemzetiségileg vegyes területeken biztosítani igyekeztek a román többséget. Csírájában már ekkor megjelent a kisebb települések felszámolásának és összevonásának gondolata is.

Kis kulturális forradalom

1971-ben, Nicolae Ceausescu pártfőtitkár észak-koreai és a kínai látogatása után új lendületet vett az 1967-ben meghirdetett gondolatok megvalósítása. „Júliusi Tézisek” néven elhíresült beszédében a pártvezető Románia „kis kulturális forradalmáról” szónokolt, amely együtt jár a településszerkezet átalakításával. 1972-ben az RKP országos értekezletének irányelvei alapján megszülettek az infrastrukturális költségeket kötelezően csökkentő területrendezési tervek, amelyek a települések koncentrálását, a beépítettség növelését írták elő. A koncentráció révén több száz új agráripari várost akartak létrehozni, s mindegyik köré 3-4 községet csoportosítani. A fejlesztés megkezdésekor 40 települést rövid időn belül várossá is nyilvánítottak. A következő években a helyi szervek halogatása, passzív ellenállása miatt a megvalósítás üteme lelassult.

Több városi lakost

A terv 1984-ben került újból reflektorfénybe, amikor az RKP úgy döntött, a következő ötéves tervben a városi lakosság arányának el kell érnie az 58 százalékot. Kidolgozták az új településrendszer kialakításáról szóló programot, bár annak részleteit még nem tárták a nyilvánosság elé, majd az 1987-es pártkonferencia kijelölte a határidőket. Kimondták, hogy három szakaszban kell megvalósítani a programot: az első szakasz 1990-ig, a második 1995-ig, a harmadik 2000-ig tartott volna.

Életképtelenné nyilvánítva

1988. április 29-én az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának ülésén ismertette Nicolae Ceausescu pártfőtitkár a menetrend részleteit. Eszerint az első szakaszban, 1990-ig elkészítik az átrendezés minden részletre kiterjedő tervét, s felmérik a falvak lakosainak számát. A két- háromezer főnél kevesebb lakosú településeket életképtelennek minősítették, holott a romániai falusi lakosság 14 200 településének mintegy a fele beleesett e felszámolási kategóriába. Fontos feladatként tűzték ki a helységek építészeti egységesítését is, amelynek értelmében minden épületet (a lakóházakat is beleértve) kizárólag a központi típustervekkel összhangban lehet megépíteni. Az 1995-ig tartó második szakasz végére az elképzelések szerint megyénként 2-3 agráripari komplexumot alakítottak volna ki, az utolsó szakaszban pedig 2000-ig 558 városi jellegű agráripari központ megvalósításán dolgoztak volna iskolákkal, 50–100 ágyas kórházakkal, sport- és művelődési központokkal.

Halállista

1988-ra az illetékes szervek elkészítették a lerombolásra ítélt falvak listáját, s építési engedélyt már csak azokon a településeken lehetett beszerezni, amelyek nem szerepeltek e „halállistán”. Ceausescu a megművelhető földterület 3 százalékos növekedését is remélte a terv által költözésre kényszerített 5-6 millió lakos áttelepítésétől, különösen az ország nyugati harmadában, Erdélyben, ahol a kétmilliós romániai magyarság túlnyomó része és megközelítőleg 200 ezer német ajkú lakos élt. Nagyságukat tekintve a magyarlakta falvak nem érték el az életképessé nyilvánítás alsó határát, a sűrűn beépített német nemze?tiségű falvak lélekszáma a Déli-Kárpátokban, Hargitában és a Maros völgyében az NSZK-ba való kivándorlás miatt folyamatosan csökkent, ezért azok is veszélyeztetetté váltak. A tervezett településrendezés (-rombolás) nyilvánvalóan e nemzetiségek szellemi hagyományai és közösségi tudata ellen is irányult, erősítve a román lakosság módszeres betelepítésével támogatott homogenizációs folyamatot.

Bukarest mint Hirosima

Az átalakítási tervek kiemelt szerepet szántak a fővárosnak, Bukarestnek, nem kímélve annak történelmi városközpontját. A nyolcvanas években véghezvitt bontások miatt az érintett városrészek mintegy 500 hektárnyi területét csak „Ceausima-ként” emlegették, Bukarestet az atomtámadást elszenvedett Hirosimához hasonlítva. Bukarest környékén kezdték meg az egész ország számára példaként javasolt „minta?központok” kialakítását, ahová 3400 lakost be is költöztettek 2-4 emeletes panelházakba, közös mellékhelyiségekkel, de központi fűtés nélkül.

Falurombolás buldózerekkel

Az 1988. áprilisi pártfőtitkári beszéd világszerte hatalmas tiltakozást váltott ki, Románia egyre erősödő nemzetközi gazdasági és politikai nyomás alá került. 1988 végére a falurombolási programot lelassították, amiben szerepet játszott a pénz hiánya is. Eredetileg a falvakat buldózerekkel akarták a földdel egyenlővé tenni, s ekkoriban láttak napvilágot azok az elképzelések, hogy iskola, távolsági busz, orvosi ellátás, postai és elektromos áramszolgáltatás híján a falvakat hagyják maguktól elhalni.

A tarthatatlan bel- és külpolitikai állapotot végül a romániai forradalmi átalakulás szüntette meg, amely 1989. december 22-én magával sodorta Nicolae Ceausescut és egész rezsimjét.