Régi szép idők

sefcovic

Fel tudunk idézni egyetlen mondatot, hogy ezt a Maroš mondta? A Šefčovič. Nem.

Madarak ébredtek a reggeli zajjal, amikor Bandika és Ervin beültek az autóba. Bukta Imre fotókiállítására indultak, Budapestre. Komótos hetvennel falatozták a kilométereket, közben pedig a Plastic People of the Universe nevű zenekar Egon Bondy´s Happy Hearts Club Banned című albumát hallgatták 1975-ből, arról is az utolsó előtti nótát, mely az Apokalyptickej pták nevet viseli. Ez arról szól, hogy az apokalipszis madara szárnyaival betakarja az égboltot, és leengedi a vasfüggönyt, kénes port fúj magából, a gondolatainkba pedig mérget, előkészítve egy nagy bukást, valaminek a bukását. Közben az előző esti dokumentumfilmről beszélgettek.

A dokumentumfilmet a Petőfi TV sugározta, témája pedig a Groovehouse nevű együttes létezése volt. Húsz éve robbant ugyanis be a magyar zenei életbe a Groovehouse, a tévé pedig megszólaltatta Judyt és Zsoltit, akik elmesélték, milyen volt berobbanni anno, a régi szép időkben. Amikor a tél még tél volt, a nyár az nyár, a tévé még tévé, a rádió még rádió. A Groovehouse meg Groovehouse. Az a baj a régi szép időkkel – tette ki gyűrűsujja begyével a bal indexet Bandika –, hogy

a régi szép időkben senki nem szólt nekünk, hogy egyszer majd ezek lesznek a régi szép idők. Mert ha ezt akkor tudjuk, hát bizony isten másképp viselkedtünk volna.

A régi szép időkhöz méltóan, vagy valami. Tetszik érteni, mire gondolok? 

Ervin az óriásplakátokat nézegette az út mellett. Várom már, kezdte Ervin, milyen plakátjai lesznek Štefan Harabinnak. Meg kell vallani, az indulók közül ő a legizgalmasabb egyéniség. A többiek valahogy olyan… nem tudom. Nem üzennek semmit. Mit kéne üzennie egy elnökjelöltnek? 

A Smer jelöltje, Maroš Šefčovič is kint mosolyog már, még a szlovák címerbe is belerajzolták a neve kezdőbetűjét. 

Az írott m betű középső halmából nő ki a kettős kereszt, Maroš pedig üzeni, hogy mindig Szlovákiáért dolgozott. De ha belegondolunk: fel tudunk idézni tőle egy mondatot, vagy egy tettet, hogy ezt a Maroš mondta, vagy a Maroš csinálta? Nem. Marošunk oly sima és konszolidált gyerek, hogy ki sem nézné belőle senki, hogy tesz vagy mond valami emlékezeteset. Igazából... folytatta Ervin…, egyik elnökjelölt sem mondott eddig a kampányban semmi emlékezeteset. Olyan ez az egész felhozatal, mint a hideg tökfőzelék. Mondhatna már lassan valaki valamit, mert 

ez így eddig a Szomszédok azon epizódjának izgalmi faktorával tenyészik egy szinten, amelyben Janka néni hirtelen betoppan Vágásiékhoz, és felfalja az összes rakott krumplit.

Ferit és Jutkát nagyon felzaklatta Janka néni viselkedése. De itt ilyesmiről eddig szó sincs. Ha Harabin nem jut be a második fordulóba, elalszunk. 

El tudja képzelni, ahogy Marošunk és Mistrík majd egy tévévitában egymásnak esik?

– kérdezte Ervin. Legfeljebb agyonnyomják egymást az intellektusukkal.

Bandika megelőzött egy pékautót, majd közönyösen közölte, egyetért, hiszen az államfőtől joggal várható el, hogy hivatali ideje alatt ne csak képviselje, hanem szórakoztassa is a lakosságot. Főleg, ha azt vesszük, hogy harminc–negyven év múlva ezek lesznek a régi szép idők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?