Reggel és este

Templomban, válaszoltam. Erre ő, hogy menjünk át szembe a cukrászdába, meghív egy teára. Meglepődtem, mert nem nagyon szoktunk beszélgetni, de végül is miért ne? Leültünk, teát rendelt, és minden bevezető nélkül, enyhén kioktató hangnemben elkezdte, hogy nem érti, egyetemi végzettségű létemre hogyan járhatok templomba. Először arra gondoltam, kedvesen otthagyom, mert eszembe jutott, most valami meggyőzés fog következni, amiből nem kérek, pláne, hogy én senkit nem akarok győzögetni, de aztán kíváncsi lettem. Ki tudja, mi kerekedik ki ebből? Mondom neki, nem értem, mit nem ért, amúgy meg maga szerint a templom tele van buta néppel, az okosok meg többnyire kinn maradnak? Jaj nem, ő nem rosszból mondja, de épp erről van szó, hogy okos ember mit keres a templomban, ahol megy az agymosás és ámítás. Maga mikor volt templomban? Ó, ő még nem volt, persze mint műemlékben igen, de misére, vagy mi is a neve, ő sosem járt, a szülei is csak nevettek az ájtatoskodókon. Ha maga sosem volt templomban, akkor honnan tudja, mi van ott, kérdezem. Jaj, ne hülyéskedjen, néz rám kicsit gúnyosan, hát azt mindenki tudja, meg különben is régi szólás, hogy a vallás a nép ópiuma! Csak arra szolgál, hogy eltérítse az embereket az evilági problémáktól! Nem értem, nem értem, tekergette a fejét, hogyan lehet elhinni azt a sok maszlagot! Én sem rosszból, de látom, maga leragadt Marxnál, mondom neki, merthogy tőle származik ez az ópiumos mondás. Egyébként meg miért hívott ide, ha közben ennyire ellenséges?!

Nem, jaj, ne értsem félre, ő nem akart megsérteni! Csak nem tudja felfogni! Ezt ismételgette. Aztán egyszer csak kibökte, hogy nemrég meghalt az apja. Világéletében gyűlölte a vallást, még a saját szüleinél is nehezményezte, hogy templomba járnak. Aztán súlyos beteg lett. És akkor hihetetlen dolog történt. Templomba ment. És megígértette a fiával, mármint a szomszéddal, hogy gondoskodni fog egyházi temetésről. Ő meg kénytelen volt betartani az ígéretét. Hisz mégiscsak az apja végakarata volt. De nem képes megérteni, hogyan változhatott meg ennyire. Talán egy kezdődő Alzheimer vette el az eszét?

Akkor eszembe jutott egy történet. A hitoktató megkérdezte a gyerekektől, szoktak-e este imádkozni. Mindenki jelentkezett. És reggel? Újra jelentkeztek, kivéve egy kisfiút. És te miért csak este imádkozol, reggel miért nem, kérdezte a hitoktató. Azért, mert reggel nem félek. De este igen.