Referendum előtt

Most sem néz ki úgy a dolog, hogy a referendum bármit is megoldana. A kérdéseket ugyanis részben megválaszolta a kormányprogram, részben pedig komoly alkotmányos aggályokat fogalmazhatunk meg a népszavazás kapcsán.

Az ún. koncessziós díjak ügyében a kormány kimondta: a köztévé és rádió előfizetési díját megszünteti és a közintézményeket közvetlen állami forrásokból támogatja. Igen ám, de amint elhangzott, hogy nem kell MAJD fizetni, abban a pillanatban több ezer előfizető eltekintett havi díjának befizetésétől, ami a veszteséges és csőd szélén álló televíziót térdre kényszerítheti, az eddig felelősségteljesen gazdálkodó rádiót pedig mínuszba kergeti. S a kormány csak másfél év múlva, 2012-től válna meg a koncessziós díjaktól. Addig akarja elmondani, hogyan képzeli a közmédia finanszírozását, a ciklus második felében viszont érdemleges változás nem történik, Fico emberei döntenek majd a vezérek személyéről és a költségvetésről. Pedig ez a kérdés aránylag könnyű, mit fog kezdeni a kormány a nagy elosztórendszerekkel, ha egy százmillió eurós tétel ügyében ennyit vacillál. Van a koncesszió kapcsán egy alkotmányos aggály is: a koncesszió, nevezzük, ahogy akarjuk, adójellegű járulék. A törvény rója ki, mindenkinek fizetnie kell és nem fizetése szankcionált – a bevételnek közterhet kell finanszíroznia. Mi ez, ha nem egy speciális adófajta? Az a javából, az adókról viszont az alkotmány értelmében nem lehet népszavazást kiírni. Alkotmánymódosítás nem várható, ergo majd némi ekvilibrisztikával elérjük, hogy „ez a luk ne legyen luk”, oszt jó napot.

A másik alkotmányos aggályunk abból ered, hogy a mentelmi jogot az alkotmány fogalmazza meg, bár törvény pontosítja. A mentelmi jog olyan mértékű szűkítése, mint amilyen a népszavazásban szerepel, feltehetően csak az alkotmány módosításával érhető el maradéktalanul. Márpedig alkotmányt sem lehet – az alkotmány értelmében – referendummal változtatni.

Marad hát az aggályok nélküli kérdés, a kormánylimuzinok árának korlátozása, ami elintézhető egy kormányrendelettel, s ha van vér kormányunk megfelelő helyén, akkor ezt a rendelkezést már az árvízkárokra való tekintettel, pusztán méltányosságból meghozza.

A népszavazás ügyében tehát itt tartunk: senki nem kiáltott fel, hogy alkotmányosan zűrös a dolog, az államfő eleget tett kötelességének, kiírta a teljesen fölösleges népszavazást. Ilyenkor a demokrácia elkötelezett hívének, a politikai újságírónak azt kellene írnia, hogy mindegy, a népuralom nem olcsó mulatság, most mégis azt véljük leghelyesebb megoldásnak, ha nem nagyon futtatjuk a népszavazás intézményét, s lemérhetjük, hogy a referendumkérdéseket egy liberális párt és annak koalíciós partnerei mennyire veszik komolyan. Addig, kedves Olvasóink, legalább leellenőrizhetik, rajta vannak-e a szavazólistán, mert egy sokkal komolyabb, helyhatósági választás előtt is állunk.