Rebellisek a színen

Nem tudta megbocsátani a 1992-es választási győzelmét tragédiának kikiáltó, fekete címlapos rendkívüli számot. Mečiar jól tudta, hogy a Smena az egyik olyan szerkesztőség, ahová nem lehet „leszólni”. Amely nem fog kritikátlanul elfogadni mindent csak azért, mert az „önálló és szlovák”. Csak a Smena kisöprése után nyúlt az állami tévéhez, lehetetlenítette el a rádió költségvetését, íratta át a frekvenciatanács első határozatait. A söprés eredményére valószínűleg nem számított: 18 szerkesztő fogta magát, kilépett, és bejelentette, hogy új lapot alapít. Ha valaha valaki megírja a kelet-európai zsurnalisztika történetét, a SME története jelentős fejezetet kap benne. Nem véletlenül. A SME hasábjain is találkoztunk hibával, elírással, etikai vétséggel, a szakmai tudás gyengélkedésével. De! A SME a Dominóval és a Szabad Európával együtt olyan szerkesztőségi hármast alkotott, amely az önálló Szlovákia megalakulása után soha nem támadta a kisebbségeket. A SME volt az első és sokáig egyetlen, amely következetesen vitte végig az államfő fia elrablásának ügyét, A lap akkor is megmaradt, amikor a pénzügyminisztérium egyetlen tollvonással meggátolta fenntartójának további működését, amikor a kormányzati arrogancia minden eszközét bevetve megtiltotta a pozsonyi nyomdáknak, hogy kinyomják a lapot (ekkor vállalta át a lapot Meszlényi direktor Komáromban). De a SME, amelyet Mečiar bukása után sokan simán Dzurinda-párti lapnak neveztek, szemrebbenés nélkül hozta nyilvánosságra az akkor kiadójához tartozó Domino információit Dzurinda fizetett PR-tollnokairól és korrupt magatartásáról, a Szabad Európával karöltve vetett véget az SDKÚ pénztárosa, Gabriel Palacka politikai karrierjének, az állítólagos Dzurinda-párti lap hozta le a vonattendert és került komoly konfliktusba a második Dzurinda-kormány titkosszolgálatával. Ha egy kommentátor másutt a kiadó menedzsmentjének reklámtevékenységét bírálná, másnap nem kellene bemennie, a SME-ben ez nem történt meg. S amikor Szlovákia-szerte üptre váltották le a magyar iskolaigazgatókat, a SME egyetlen szlovák napilapként ment neki Slavkovskának. A kiadó jelenlegi munkatársaiból három volt ott az indulásnál – az egyik ma a vezérigazgató. A regnáló főszerkesztő az alakulás utáni napokban tizenévesként lett gyakornok a külpol rovatban. Az a 63 ember, aki most a Penta belépése kapcsán távozását helyezte kilátásba, koránál fogva sem emlékezhet a 21 évvel ezelőtti, kimondottan forradalmi helyzetre. De egy rebellis lap szülte munkahely nyilván nem működhet nem rebellis módon. Nomen est omen – hála Istennek. A gagyitól, a nímand celebektől hemzsegő médiavilágban vannak rebellisek. S lett légyen az egyének motivációja egyenként más-más, rebellisek nélkül nincs sajtó, csak szórakoztatóipar, nincs zsurnalisztika, csak kontaminált éter. S aki megmosolyogja a szerkesztők kiállását, cinikus cinkos, akinek köszönhetően a hatalmasok azt kezdhetnek a hatalmukkal, amit akarnak. Pedig ennek meggátolása a sajtó egyetlen igazi, nemes célja, teljesítése nélkül rosszul és szabadságunktól megfosztva fogunk élni.