Realistán a veszélyről

<p>Ne mossuk össze az iszlámot az erőszakkal, a menekültáradatot a terrorizmussal. Jó, de ne tegyünk úgy se, mintha semmi közük nem lenne egymáshoz. A párizsi merényletek kapcsán a két oldal megint a maga mondókáját fújja.&nbsp;</p>

Az egyik szélsőség/ostobaság az, hogy minden muszlim, bevándorló vagy menekült, de legalábbis a többségük terrorista. A másik – miközben megalapozottan és többnyire okos érvekkel igyekszik cáfolni ezt – maga is gyakran hasonló felületes és kizárólagos megállapításokat tesz: az iszlámnak semmi köze az erőszakhoz, a menekültáradat és a növekvő bevándorlás nem növeli a terrorveszélyt stb. Ez ugyanúgy nem állja meg a helyét, mint a fenti leegyszerűsítések, még akkor sem, ha sokkal okosabb emberek mondják sokkal nemesebb célokból. Mert az egyszerűen tény, hogy az elmúlt két évtized összes, nagyobb emberáldozatot követelő európai terrormerényletét iszlamista terroristák hajtották végre, akik muszlim bevándorlók vagy leszármazottaik voltak. Az egy szem norvég tömeggyilkos, Anders Breivik kivételével. (A másik kivételt az oroszországi – csecseneknek tulajdonított – házrobbantások képezhetik, amelyek közül néhány mögött az orosz titkosszolgálat álhatott – már ha igaza volt a láb alól eltett Alexander Litvinyenkónak). Azt is naivitás feltételezni, hogy az Iszlám Állam nem fogja kihasználni a hatalmas menekülthullámot arra, hogy embereit Nyugat-Európába juttassa. Egyszerűen a dolgok logikájából következik, hogy minden alkalmat megragad, hiába van három más típusú toborzási vagy logisztikai, műveleti lehetőség – és akár mind lehet hatékonyabb – attól még igénybe veszi a negyediket is. Céljai szempontjából ez teljesen logikus, nem? Az iszlám „mosdatása” is nagy erőkkel zajlik minden merénylet után. Igen, jó szándékkal és tény, hogy nagyon sok interpretációja lehet. Le lehet belőle vezetni a többi emberrel való békés együttélést, de ugyanúgy a „hitetlenek” elleni állandó fegyveres harcot is. Az mindenesetre történelmi tény, hogy már a vallás alapítója, Mohamed próféta is nemegyszer kiirtotta ellenfeleit, és hogy a vallást jórészt hódító háborúkkal terjesztették. Ami alapjában különbözteti meg a többi világvallástól. Szóval az „iszlám a béke vallása, semmi köze az erőszakhoz” típusú megállapítások a valóság falán törnek darabokra. Persze van keresztény fundamentalizmus, meg európai, hindu stb. nacionalizmus is, csak egyszerűen (mostanában) kevesebb vér tapad hozzá. Huntington megállapítása az „iszlám véres határairól” helytálló, azzal a kiegészítéssel, hogy az iszlámon belül ugyanannyi, vagy talán még több véres határ húzódik. Szóval a reális képlet viszonylag egyszerű: a növekvő muszlim bevándorlás növeli az európai terrorveszélyt. A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?