Ráncosodó ukrán narancs

Megmondtuk előre, csóválta fejét Vlagyimir Putyin orosz elnök aggódva, értesülvén az ukrán politikai válságról. Csak a kaján félmosoly az arcán érzékeltette, mennyire aggódik valójában. Bush amerikai elnök sietett telefonon konzultálni Viktor Juscsenko ukrán elnökkel, miután az a múlt héten menesztette Julija Timosenko miniszterelnököt, a decemberi narancsos forradalom egyik kulcsemberét. Ideológiai alapok meghúzása helyett koncentráljunk inkább Ukrajna forradalom utáni első évének valóban legnagyobb krízisére. Arra, amire minden épeszű elemző Juscsenko győzelme napjától várt. Nem titok – mivel a demokrácia meghozta Ukrajnában a szólásszabadságot is –, hogy a Juscsenko-féle választási koalíciót különböző figurák alkották. A leghangzatosabb nevek közül érdemes megemlíteni a renegát Olekszandr Zincsenkóét, az állítólagos oligarcháét, a Juscsenko-kampány fő finanszírozójáét, Petro Porosenkóét és persze a Juscsenko miniszterelnöksége idején energiaügyi miniszteri posztot (és vagyont) szerző Julija Timosenkóét. Mellettük csupán a futottak még kategóriában szerepelt liberális üzletember konzervatív politikus, valamint populisták kisebb tömege is.

Timosenko kormányfővé jelölése sokakat meglepett. Aligha kellemetlenebbül, mint az erre a posztra már csak a kampány alatti pénzügyi szolgálatai révén is ácsingózó Porosenkót. A narancsos forradalom ikonját, hercegnőjét azonban akkor nem lehetett visszautasítani. Még akkor sem, ha köztudott volt, hogy az új kormány legnagyobb kihívásában, a Leonyid Kucsma elnöksége idején fillérekért privatizált állami vagyon visszaszerzésében nem csak mint magas állami hivatalnok lehetett érdekelt. Porosenko mint a Nemzeti Biztonsági és Védelmi Tanács elnöke kezdettől fogva egyfajta alternatív hatalom megszerzésére törekedett. Nincs összhang a gazdasági reformok irányában (Timosenko inkább az állami kapitalizmus, Porosenko a piacgazdaság híve). Az, ami Szlovákiában sikersztori, Ukrajnában a legfőbb bajok forrása.

Juscsenko elnök lépésének igazi oka azonban a közelgő, 2006. márciusi parlamenti választásokban keresendő. Ahhoz, hogy a forradalom „vívmányai”, helyesebben politikai erőinek pozíciói megerősödjenek, a parlamenti választásokon többséget kellene szerezniük a kormányerőknek. Juscsenkót és környezetét már eddig is érzékenyen érintette Timosenko nagy népszerűsége. Az egyre gyorsabban gyűlő korrupciós vádak következtében és a gazdasági növekedés megtorpanását érzékelő választók körében fogyatkozni látszik a „forradalmi erők” előnye. A külföldi gazdasági elemzők egyre élesebb kritikának vetik alá – főleg a népszerűségi mutatók miatti – nagyfokú állami költekezéstől egyre ráncosodó ukrán narancsot.

Persze sokkal inkább ráncosodjon az ukrán narancs az állami költekezéstől, mint KGB-gáztól. Az ukrán demokratáknak azonban össze kell szedniük magukat, hogy a narancs végleg el ne fonnyadjon. A többi keleti-európai demokrata reményeivel együtt.