Radičová szégyenszobra

A választások előtt az összes jelenlegi kormánypárt kígyót-békát kiabált Ficóra a szobor felállítása miatt, gusztustalan nemzeti giccsnek nevezve a kommunista rendszer üdvöskéje, Ján Kulich szobrászművész förmedvényét. A választások után a parlament elnöke, Richard Sulík, aki a liberális színekben tetszelgő Szabadság és Szolidaritás elnökeként jutott be a törvényhozásba, egy művészekből álló bizottságot hozott létre a szobor további sorsának eldöntésére. A bizottság a szobor eltávolítását javasolta, Sulík mégis úgy döntött, a szobor marad, csak pár módosítást hajtanak végre rajta.

Mindez azonban már csak azoknak okozott meglepetést, akik még nem szoktak hozzá a Radičová-kabinet működési elvéhez. A jelenlegi kormánypártok választások előtti ígéretei és a kormányzás első napjai még magukban hordozták a 180 fokos fordulat ígéretét. Ha megválasztanak, ha hatalomra kerülünk, új színt viszünk a politizálásba, új alapokra helyezzük a szlovák–magyar kapcsolatokat – hangzott az ígéret. A Fico-kormány garázdálkodásaitól elszörnyedt választók így már szinte megváltóként üdvözölték a jelenlegi kormányt. Aztán persze eljöttek a szürke hétköznapok, és nagyon úgy néz ki, hogy 180 fokos fordulat helyett 360 fokosat vettek, vagyis a hazug ígérgetéseken kívül minden marad a régiben. A Radičová-kormány szégyene, hogy azon vitatkozunk, maradnak-e a nyelvtörvényben a büntetések, ahelyett, hogy a törvényt egész egyszerűen megszüntetnék. Az ő szégyenük, hogy a szlovákiai magyarok továbbra sem igényelhetik a kettős állampolgárságot és az is, hogy a korábban kritizált, állami jelképekről szóló törvényen nem módosítottak. Az ő szégyenük, hogy a korrupciós ügyeiket ugyanúgy megpróbálják a szőnyeg alá söpörni, mint az előző kormány, miközben még mindig azt próbálják meg elhitetni velünk, hogy ők mások. Sajnos, ezt egyre nehezebb elhinnünk, hiszen a kormány működési elve – a nagy ígérgetések, a nagy nekifutások, és végül a nagy semmi, a saját, kicsinyes érdekek miatti elvérzés – szinte az összes lépésükre rányomja bélyegét.

Richard Sulík így bölcs döntést hozott azzal, hogy a Szvatopluk-szobrot a helyén hagyta. Már csak egy apró lépés hiányzik a tökéletességhez. A parlament elnöke ugyanis két feltételt szabott ahhoz, hogy a szobor a helyén maradjon: egyrészt a Hlinka Gárda jelvényére hasonlító jelképet hagyományos szlovák kettős keresztre kell cserélni, másrészt meg kell változtatni a szobor talapzatán látható feliratot. Ez utóbbi nyugodtan lehetne a következő is: „Volt egy kormánya Szlovákiának, amely a csodával határos módon került hatalomra, és amelytől a választók azt várták, hogy bebizonyítja, lehet ennek az országnak normális vezetése is. A kormány azonban eljátszotta a választók bizalmát, becsapva mindenkit, aki hitt benne. Álljon itt ez a szobor az ő örök szégyenükre.”