Putyin most örülhet

A hidegháború feloldódásával a kilencvenes években látszólag vége lett az erő korszakának. Bár szerintem ezt elég naivitás volt elhinni. Az erők újrarendeződésére számított a nemzetközi közösség, és ebben Oroszországra komoly szerep hárult. Volt ugyanis egy törekvés, hogy a nemzetközi békét a nagyhatalmak őrizzék, ne pedig fenyegessék. Aztán jött szeptember 11., és ezt a törekvést mindenki elfelejtette. Az USA a megtámadott jogán háborút hirdetett, előbb csak a terrorizmus ellen, ami inkább volt egyfajta beharangozása annak, hogy komolyabb antiterrorista intézkedéseket foganatosít az ország. De aztán jött Afganisztán, majd az Irak elleni invázió, a hazafias törvény – és ez nemcsak az USA-n belül, hanem külföldön is negatív precedenseket teremtett, gondoljunk csak például Mianmarra vagy később a kínai ujgur kisebbség elleni lépésekre.

A nemzetközi diplomáciában minden fajsúlyos tett olyan, mint egy-egy elültetett mag: nem tudni, ki kel-e, és ha igen, milyen gyümölcsöt hoz, és meddig terjednek majd az új „növény” indái. Ebben a környezetben Donald Trumpnak vagy Volodimir Zelenszkijnek, akik civilként, különösebb előélet nélkül kerültek az elnöki székbe, meg kell tanulniuk navigálni, mert minden tettükkel egy precedens magot vethetnek el.

A béke megteremtése ilyen környezetben pedig különösen nehéz, kifejezetten akkor, ha nem bízhatunk a tárgyalópartnerünkben – ez most a legutóbb lezajlott Trump–Zelenszkij-tárgyaláson mindkét félnél érezhető volt. Ahhoz, hogy hideg fejjel tekintsünk erre a megbeszélésnek nehezen nevezhető színjátékra, mindenképp tennünk kell egy lépést hátra.

Zelenszkij helyzete nem könnyű, hiszen azon túl, hogy országa háborúban áll, személyét a közéletben sokféleképp értékelik, hiszen – ahogy feljebb is jeleztem – viszonylag kevés tapasztalattal lett elnök, és még az orosz propagandával is meg kell küzdenie. Ukrajna híre a háborút megelőzően sem volt túl jó, máig elég rossz helyet foglal el a világ korrupciós listáján, ami tény, ugyanakkor az oroszpárti oldal hívei számára 2014-től vált fokozatosan közellenséggé, és ezen oldal követői közül kevesen tudják megmondani, hogy ez a változás a fejükben mikor állt be.

A tényként kezelt álhírek által gerjesztett buborékban pedig ne várjunk racionalitást olyan elnöktől, aki kétes hírű vállalkozóként végül csak azért maradt híres, mert szerepelt egy show-műsorban, és máig ott a gyanú árnyéka, hogy az orosz hírszerzés akár be is szervezhette – igen, ő Donald Trump. Mikor pedig a pénteki vita által felvert por elült, jó eséllyel csak egy valaki érezhette igazán, hogy győztesként jött ki ebből a perpatvarból, ami messzemenően átírhatja a nemzetközi kapcsolatokat nem csak az USA és Ukrajna között. A NATO szétforgácsolásának – aminek a rendszerét, működését Trump előszeretettel bírálja, de ezek szerint nem érti az egészet, hiszen pont az USA alakította ilyenné – és a pénteki fiaskónak csak egyetlen haszonélvezője van: Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin.