Pünkösdi kultúraharc

Csíksomlyói búcsú

Csíksomlyói búcsú, Eurovíziós Dalfesztivál – a pünkösdi hétvégén a 21. századi kultúrharc mindkét nagy szekértáborának a kemény magja megtalálta a számítását. A nagy kérdés már csak az, hogy lassan megtalálják-e az egymáshoz vezető utat is.

Egyre több olyan elemzéssel találkozhatunk, amely szerint a politikában a hagyományos bal- és jobboldali megosztottságot mára a lokalisták és globalisták közötti nézetkülönbség váltotta fel. Míg az előbbiek a hagyományos nemzeti, vallási, konzervatív értékek mellett teszik le a voksukat, az utóbbiak világnézetének a központi eleme a kulturális és gazdasági globalizáció, a multikulturalizmus, a legkülönfélébb kisebbségi entitások támogatása. Az elmúlt hétvégére az egyik szekértábor – vagy legalábbis azok kemény magja – sem panaszkodhatott. Idén ugyanaznap, pünkösd szombatján rendezték meg az Eurovíziós Dalfesztivált, amely egy egyszerű nemzetközi dalversenyből mára a multikulti ideológiát és a legkülönfélébb szexuális kisebbségek iránti toleranciát hirdető eseménnyé fejlődött, és a csíksomlyói búcsút, amely az összmagyarság egyik legjelentősebb, emberek százezreit vonzó vallási ünnepsége. Ég és föld, vagy ha úgy tetszik, ég és pokol, hiszen míg a csíksomlyói búcsú központi eleme az istentisztelet, az idén a hollandiai Rotterdamban megrendezett dalfesztivál döntőjében rögtön az első szám az El Diablo (Az ördög) címet viselte. A Ciprust képviselő Elena Tsagrinou görög énekesnő ebben arról énekel: „odaadtam a szívem az ördögnek, mert azt mondta, én vagyok az angyala”, így az sem csoda, hogy heves indulatokat váltott ki a jámbor és kevésbé jámbor ciprusi keresztényekből. A látványos és látszólag kibékíthetetlen különbségek ellenére azonban mindkét oldalon elhangzott egy-egy olyan mondat, amelyet talán mindkét félnek érdemes átgondolnia. Az idei dalfesztivál hivatalos mottója az Open Up lett, amely magyarul annyit tesz: Nyílj meg!
„Nyílj meg másoknak, nyílj meg a zenének… Nyílj meg, bármit választasz is! Engedd el a fantáziád, és úgy töltsd ki a szlogent, ahogy az neked megfelel. Ezáltal jobban megismerhetjük egymást” – magyarázza a mottóválasztást Sietse Bakker, az idei Eurovíziós Dalfesztivál főszervezője. Hasonlóan érdekes felhívás hangzott el azonban Csíksomlyón is. A pünkösdszombati búcsú szónoka, a moldvai származású Salamon József gyimesbükki plébános szerint, „ha mindenki annyi időt szánna a jó terjesztésére, mint a bűnbakok keresésére, és a maga igazának az igazolására, hatalmas lenne az előrehaladás”.

Nyitni a másik felé, megismerni a másként gondolkodókat és azok motivációit. A másként gondolkodókban is elsősorban az embert látni, akit megpróbálhatunk meggyőzni az igazunkról, de ha kitart a saját igaza mellett, akkor sem szabadna a pokolra küldenünk, bármelyik oldalhoz tartozik is. E sorok írója nem teljesen elfogulatlan. Szíve a konzervatív, keresztény oldalhoz húz, gyakran nagy nehézséget okoz számára felülemelkedni a másik oldal tettein és nyilatkozatain, így tisztában van vele, hogy a két ideológiai szekértábor közelítése nem lesz könnyű, de ha meg sem próbáljuk, az hamarosan mindkét oldal életét pokollá teheti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?