Pro és kontra

<p>Magánemberként is mindig igyekeztem, újságíróként meg kutya kötelességem az „audiatur et altera pars”, azaz a „hallgattassék meg a másik fél is” elve szerint élni. Nos, az elmúlt hetek, hónapok orvosok – politikusok történetében mindkét fél érveit meghallgatván, lehetetlen igazságot tenni. Mindkét fél esetében fel lehet hozni pro és kontra érveket.</p>

Nézzünk csak néhányat: én, sokakkal ellentétben, nem tudom egyértelműen elítélni azokat az orvosokat, akik felmondtak, főleg nem általánosítva, egy kalap alá véve valamennyit. Úgy vélem, jogosak voltak a béremelési kéréseik, még ha abszurdnak tűnik is a szlovákiai gazdasági helyzetben havi 700 eurós emelést követelni. Nem érv, hogy megkapják ők a hiányzó pénzüket paraszolvencia formájában. Amelyik orvos emberként olyan, az a mostani béremeléssel együtt is elkéri a borítékot, amelyik meg tiszteli és gyógyítani akarja a betegeket és szereti a szakmáját, az ezután sem fog hálapénzt elvárni, anélkül is teszi a dolgát...

Az orvosszakszervezet elnökének megjegyzése viszont – miután a parlament eleget tett szinte minden követelésüknek – valóban bicskanyitogató: Marián Kollár szimbolikus béremelésről beszélt. Szimbolikus szerinte a 300 eurós béremelés, miközben az emberek nagy része – és nem feltétlenül csak a segédmunkások – ennyi nettót visz haza havonta. El is képzeltem a főnököm arcát, amint bemegyek hozzá fizetésemelést kérni, azzal, hogy ne ijedjen meg, nem akarok sokat, csak jelképes összeget, olyan 100-300 eurót.

Marián Kollárnak senki nem hiszi el, amit hangoztat: hogy kizárólag a páciensek érdekében cselekedett. Noha cáfolja, hogy politikai babérokra törekedne, én nem lennék meglepve, ha a következő kormány egészségügyi minisztériumában ott találnánk. Csak azért nem miniszterként, mert az valószínűleg Richard Raši lesz. Továbbá: hiába utasítja el Kollár és a Smer is azokat a vádakat, hogy politikai megrendelés áll az orvosszakszervezet akciója mögött. Elhinnénk, ha a szakszervezetek – bármelyik – nem csak a jobboldali kormányok idején tiltakoznának, szerveznének sztrájkokat. Az orvosszakszervezet a Fico-kormány alatt meg se mukkant. Csak Dzurindára dobálták a fehér köpenyeiket, és Uhliarikot kényszerítették térdre. Robert Fico meg ismét elemében érzi magát. A kormánybukás óta visszatért bele az élet, (újra elkezdett például borotválkozni, észrevették?), s ismét a nép megmentőjének szerepében tetszeleg.

A másik oldalon: tegye fel a kezét, aki elhiszi, hogy Ivan Uhliarik – ugyanazt szajkózva, mint Kollár önmagáról – kizárólag a betegek érdekeit tartja szem előtt. Uhliarik már szeptember végén tudta, hogy decembertől orvosok százai távoznak a kórházakból. S nem tett semmit. Nyilván nem volt egyszerű helyzetben, na de miniszternek nem is csak azért kell lennie, hogy több ezer eurós fizetést felvegyen, hanem, hogy dolgozzon. S lehetőleg ne bizonyos üzleti és pénzügyi csoportok érdekében. Ivan Uhliariknak a hároméves orvosi praxisával van fogalma arról, milyenek az orvosok mindennapjai a kórházakban, és mit kap a beteg? Vállalom a populizmus és a demagógia vádját, de felteszem a kérdést: a sebész vagy az aneszteziológus munkájánál felelősségteljesebb például a közszolgálati rádió és televízió vezérigazgatójának munkája, a minisztériumi hivatalnoké, vagy akár a parlamenti képviselőé? Mindegyikük az orvosok fizetésének sokszorosát keresi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?