Privatizációs bor és víz

Ezek is loptak, azok is loptak, volt kedvenc szavajárása, első kormánya idején leállította az egészségügy transzformációját, ami azóta csak újabb százmilliós hiányokat jelentett, többször hangoztatta, hogy az állami stratégiai vállalatokat nem lehet, nem szabad privatizálni, sőt az államosítás kifejezés is megjelent a szótárában. Az első komoly visszalépés e téren a Cargo privatizációjának lebegtetése volt. Választóinál ez nem verte ki a biztosítékot, hogyan is verte volna, a gyalogpolgárok túlnyomó részének a Cargo mint szó nem mond az égvilágon semmit. Pedig az is – lehetne – aranytojást tojó tyúk, de nem lehet, mert amit ebben az országban az állam birtokol, szabad konc. Most viszont valami olyan került hírekbe, hogy Szlovákia egyik legnagyobb távközlési társaságát, a félig még állami tulajdonú Telekomot adná el a kormány. S ha ezt kimondták, el is adják.  Mi ezzel a baj? – tehetnénk föl a kérdést. Alapjában véve semmi. Amit valóban az államnak kellett volna meghagynia, a rádiokommunikációt (ez az a cég, amely a jelenlegi rádiós és televíziós műsorok legnagyobb részét közvetíti a földfelszíni adásokban) már az első Fico kormány idején megkapta a Towercom, amely soha nem is tagadta, hogy a J&T csoporthoz áll közel. Na, azt meg kellett volna hagyni, de késő bánat. A vonalas telefonok, a távközlési vonalak vagy a mobilhálózat üzemeltetője ugyan már miért is kellene, hogy állami kézben maradjon? A baj másutt van. Az eladásból befolyó pénz felhasználásával. Merthogy amikor Dzurinda és társai a gázműveket privatizálták, a befolyó 140 milliárd korona a jegybank külön számlájára került, s ez a pénz szolgált (volna) arra, hogy a magánnyugdíj-biztosítás bevezetése miatt az állami nyugdíjalapnál felhalmozódó hiányt pótolja. Szívesen olvasnék arról, hol is van az a pénz s valóban arra költöttük-e, amire ígérték anno. Most, hogy a magánnyugdíj-rendszert Orbánnál kisebb vehemenciával, de mégis megkérdőjelezik időről időre, valószínűleg az a pénz és a tavalyi hó immár szinonimák. A Telekom eladásából származó pénz két dologra mehet el: egyrészt - amit még politikai szinten értenénk is, bár nem értünk vele egyet – a magán egészségbiztosítók államosítására, másrészt a folyó költségvetési hiány pótlására, amivel sem politikai sem egyéb okokból nem lehet egyetérteni. Nos, ez a baj a Telekom magánosításával és nem más.  Persze, most populista módon elővehetnénk azt a kártyát, amit a Smer előszeretettel használ – megint, nem akkora vehemenciával, mint Orbán, de mégis – az pedig a szuperprofit kérdése. Minden valamit érő etatista idegbajt kap a távközlési vállalatok hatalmas nyereségétől, aminek osztalékától a magánosítás után az állam elesik. Tudjuk, hogy technológiai cégeknél illik magas profitot termelni, legyen miből technológiát fejleszteni, a szabályozással pedig a kisembert kellene védeni a szolgáltatók finom gazemberségeitől (sok van belőlük), de ezt etatista barátaink amúgy sem értik, csak azt a rengeteg pénzt látják, amivel nem ők diszponálnak. Most akkor mi történt, hogy hirtelen nem kell az államnak a szuperprofit, otthagyjuk privátéknál?  Nos, semmi extra. Az államnak kell most némi plusz pénz. S hogy az eladáson még ki profitál, azt úgyis a majdnem alkotmányos többséggel és nagy pártfegyelemmel rendelkező kormánypárt döntheti el. Így lesz magáncég az, amit anno a baloldaliak oly nagyon védtek, stratégiai cég címszó alatt. Semmi új a Nap alatt.