Vélemény

Poloskakommandó

Mit tud még ígérni ez a sok párt az embereknek a szavazatukért?
Veres István

2019. október 3. 19:16

Zöld bogyómászó
Zöld bogyómászó poloska

Langyos sugarak döfködték a ritkuló őszi lombot, mely alatt Bandika és Ervin ücsörgött, ezúttal a Homorú hamutálhoz címzett külvárosi vendéglőben. Erjedésben levő szőlőlevet ittak, amely félúton tartott valahol a must és a bor közt, de a két munkanélküli jóbarátnak eszébe sem jutott elvitatkozni arról, hogy a poharakban pompázó zavaros folyadék neve murci-e, vagy burcsák. A poloskákról beszélgettek, és az idei poloskainvázióról, amely nyár közepe óta egyre nagyobb darabokat farag le a kertészek sikerélményéből. Bandika elmondta, ő eddig a bencepoloskák igaz barátjának tudta magát, hiszen életfilozófiája eddig is azt diktálta, hogy érdemes jóban lenni minden élőlénnyel, amely ad a külsejére. Ervin az ég felé emelte mutatóujját: idén nem a bencepoloskák okozzák a legnagyobb gondot, hanem a zöld bogyómászó poloskák. Persze a nevük megtévesztő, mert az, hogy zöldek, és rámásznak a bogyókra, az még nem lenne baj. De meg is szurkálják őket, melynek következtében a paradicsom például a rohamos tönkremenés útjára lép. Bandika ekkor elkezdett beszélni egy rejtélyes néniről, aki tavaly felhívta őt azzal, hogy a poloskák legjobb ellenszere a hajlakk, mivel ráépül a bogárra. „El sem tud már repülni, és büdös sem lesz már tőle többéˮ – indokolta a beavatkozást a rejtélyes néni. Bandika csak azért nem próbálta ki a tanácsot, mert rájött, hogy ha a paradicsomon mászó poloskára hajlakkot fúj, a paradicsom is hajlakkos lesz, ő pedig ha teheti, nem fogyaszt hajlakkal dúsított ételeket. Ervin szerint a poloskákat nem irtani kell, hanem megismerni. Hosszan beszélni kezdett a vízipoloskák alrendjéről, a kétéltű poloskákról, a furcsapoloska alkatúakról, és nem felejtette ki a fenyérpoloska és a címerespoloska alkatúakat sem. Csak a vérszívó poloskákat felejtette ki a felsorolásból, Bandika viszont ezt nem vette észre. 

Észrevette viszont, hogy a vendéglő belső traktusában fényeit békésen és lehalkítva árasztó televízió Štefan Harabin sajtótájékoztatóját sugározza. Erről eszébe jutottak a napjainkban gombamód szaporodó pártok, és feltette Ervinnek a kérdést, vajon mit lehet még ígérni, mit tud még ígérni ez a sok párt az embereknek a szavazatukért. Ervin szerint komoly esélyekkel indulhatna a februári parlamenti választáson egy olyan politikai erő, vagy erőcsíra, amely a poloskák populációjának természetes visszaszorítását tűzi zászlajára, mondjuk regionális poloskakommandók létrehozásával. 

Bandika nem értette, úgyhogy Ervin ismét hosszan beszélni kezdett, ezúttal a poloskák természetes ellenségeiről, vagyis a gyilkosfürkészekről, a parányfürkészekről, a fémfürkészekről és a tolvajpoloskákról. 

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Újra támadnak a telefonos csalók

Frissítve

A feledékeny ügyésznő befejezi

GYORSHÍR: Pénteken temetik Ján Oravec, volt párkányi polgármestert

Frissítve

24 év börtönre ítélték a Sátor-banda egyik tagját

A pékek is az igazságtalan dotációs rendszer áldozatai

Sebészetre került az autóbusz sofőrje, miután egy általános iskolás diák ököllel arcba vágta

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!