Pillantás az ablakból

Elég kinézni az ablakon, hogy kapjunk egy szép, nagy szeletet a társadalomból. A szemközti óvoda falán levő névtábláról lesz szó, amelyet az évek alatt szó szerint megevett a rozsda. Persze ez elsősorban esztétikai kérdés, az állandó gyerekzsivaj és a hinták úgyis útba igazítják az embert, ám egy óvodára mégiscsak muszáj kiírni, hogy óvoda. A nagy nyári kerítésfestés után úgy látszik, a vezetésnek is szemet szúrt a tábla, és kigazdálkodtak egy újat. Már a múlt héten sejteni lehetett, hogy valami készül. A rozsdás undormány ugyanis egy szép napon lekerült a falról, alatta felbukkant a szép, világosszürke felület, ilyen lehetett a fal húsz évvel ezelőtt. (A szindróma ugyanaz, mint amikor leveszünk a falról egy évek óta ott lógó képet, és elmerengünk az idő múlásán.) Az óvodába gyerekeiket kísérő szülők nyolc napon át merenghettek, eddig tartott ugyanis az új tábla kiakasztása. A „kiakasztás” szó persze nem a legmegfelelőbb, mivel gyors és egyszerű akciót sejtet. Márpedig a folyamat ennél sokkalta izgalmasabb és hosszadalmasabb volt, nem beszélve a humán erőforrás nagyfokú igénybevételéről. Amikor reggel megláttam a falnak támasztott létrát, azt mondtam: nem bánom, késsek el, csússzak le a lapzártáról, de ezt a dolgot végignézem! Jött egy ember az új táblával. Darab ideig csak ácsorgott, látszott, hogy egyedül nem boldogul. Kisvártatva megérkezett a kollégája, plusz egy „civil”, aki a helyi gondnok lehetett. Emberünk felmászott a létra tetejére, az új táblát odaillesztette a világosszürke foltra. A másik a létrát tartotta és olyan hangosan magyarázott, hogy a csukott ablakon keresztül is hallani lehetett.

A harmadik néhány méteres távolságban ügyelt arra, ne álljon görbén a tábla. A fúrógépbe valószínűleg csak egy bizonyos fajta csavar volt jó, mert a segéd háromszor is rosszat adott fel a mesternek, aki végül maga mászott le a szerszámos ládához. Fél órás keresgélés után meglettek a csavarok, felkerült a tábla, csak közben olyan mocskos lett, hogy alig látszottak rajta a betűk. Embereinket azonban ez nem zavarta, összepakoltak és elvonultak. Dél felé megjelent egy új szereplő, új létrával, ronggyal, és az említett gondnokkal, aki biztosító embernek kellett, a létrát és a vedret tartotta, míg a másik tisztára törölte a táblát. Ezután ismét előkerült a fúró, valószínűleg lötyögött az egyik csavar. Végül a bejárat előtti placcról feltakarították a csavarokat, szemetet, egyebet, mivel a mesterek munka közben természetesen tízóraiztak is. A két hónapig tartó nagy nyári kerítésfestést pedig inkább nem mesélem el, mert az még Tom Sawyer gyomrát is megfeküdné.