Peredi krémes

<p>Ma utasítja, utasította el a perediek kérvényét a kormány. Nem, semmiképp nem dönthetnek a helyiek arról, hogy mi legyen községük hivatalos neve, a minisztériumi hivatalnokok ugyanis jobban tudják, mi kell nekik. A peredieknek Tešedíkovo kell, mert az biztosan szlovák elnevezés, és már 65 éve mindenhol Tešedíkovóként emlegetik.</p>

 Ez lenne az a magasabb érdek, érvelés, amelyet a belügy és a kulturális minisztérium hivatalnokai másfél év alatt ki tudtak izzadni magukból. De akkor hogy lehet Zalaba hivatalosan is Zalaba, Mad pedig Mad?

Persze, a nevezéktani bizottság döntött, tele szakértőkkel, csakhogy a szakértők nagy része az említett tárcák hivatalnokai közül került ki, ráadásul 1996 óta majdnem ugyanazok ülnek a bizottságban.

Az egész ügy kicsit a kilencvenes éveket idézi. Párkány annak idején azért nem lehetett szlovákul Parkan, mert Ján Čarnogurský kormánya szerint államérdek, hogy az országban legyen egy Štúrovo, még akkor is, ha a párkányiak ezt nem akarják, és Párkányban Štúr valószínűleg annyiszor volt, mint Madagaszkáron. Miért nem nevezik át Štúr szülőfaluját (Uhrovec) Štúrovóra? Pered esetében most ugyanúgy viselkedik a kormány: a kommunista önkényuralom egykori nemzetieskedő döntését védelmezi.

Mit tegyenek a perediek, ha a kormány már másodszor utasítja el falunév-változtatási kérelmüket? A hétvégén a Pered–Lég focimeccsen a részrehajló bíró autóját süteménnyel kenték be a helyi szurkolók. Valami ilyesmit érdemelne a perediektől a kormány is. Ha bekennék a kormányhivatal épületét krémessel, valószínűleg a fél világ a szlovák kormányon röhögne, és talán észrevennék magukat, meg azt, hogy Tessedik Sámuelnek semmi köze nem volt Peredhez. Továbbá hogy szlovák nemzeti nagyságokról magyarlakta településeket elnevezni nem más, mint agyrém.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?