Pedagógusok

Az elemzők a pedagógia iránti érdeklődés eltérő mértékét a fizetésben mutatkozó különbségekkel magyarázták. Szerintük minél többet keres az adott országban a pedagógus, annál nagyobb a szakma iránti érdeklődés. Igen, a fizetés fontos tényező, hiszen a tanító sem levegőből él. De a dolog azért ennél mégiscsak bonyolultabb, hiszen ha csak a pénzen múlna, akkor ma már senki sem tanítana, legalábbis nem állami iskolában.

Csaknem húsz éve készítettem az első felmérésemet a szlovákiai magyar értelmiségről, amelynek tetemes részét alkották, alkotják ma is a pedagógusok. Három csoportjukat sikerült akkor beazonosítani. Az első csoport, a pedagógusok 10 százaléka, pályamódosítóként került a katedra mögé. Előtte már próbálkoztak más – esetenként több – területtel is, de sehol sem találták a helyüket. Nem rendelkeztek pedagógiai képesítéssel, a szakmával nem igen azonosultak, számukra csak egy újabb lehetőség volt a sok közül. A tanítást, nevelést nem hivatásként élték meg, hanem egy további foglalkozásként/próbálkozásként.

A második csoportot a pedagógusok 38 százaléka alkotta. Valamennyien pedagógiai végzettséggel rendelkeztek, szerették a munkájukat, de úgy érezték, többre hivatottak az életben, ezért a tanítás mellett sokan megpróbáltak vállalkozni. Közülük került ki az Avon ladyk, amwayesek, és hasonló, MLM alapon működő cégek munkatársainak tetemes része. Voltak, akik pályaelhagyással is próbálkoztak, de aztán megint visszatértek, mert hiányzott nekik a tanítás. Igazából az volt az ő nagy problémájuk, hogy az iskolában nem tudták kiélni az alkotókedvüket, az újítói törekvéseiket, mert nem kapták meg az ehhez szükséges támogatást. Ezért próbálkoztak más területeken. Viszont sokaktól távol állt a piaci életben tapasztalt vállalkozói mentalitás (mert az egy másfajta alkotás, mint a pedagógiában), s visszatáncoltak a korábbi életükbe, amit legalább ismertek, még ha nem is voltak vele teljesen elégedettek.

A harmadik, s egyben legnépesebb csoportot, a pedagógusok több mint felét azok alkották, akiknek elbeszéléséből egyértelműen kiderült, hogy számukra a tanítás hivatás, sőt, sokan úgy fogalmaztak, hogy a munkájuk a hobbijuk. A szabad idejükben is a diákokkal foglalkoztak, köröket, foglakozásokat vezettek, és amire a mai napig emlékszem, mivel valamennyi interjút én készítettem, minderről nagy lelkesedéssel beszéltek.

Ami szintén érdekes: őket foglalkoztatta a legkevésbé az, hogy milyen keveset keresnek. Pedig ők érdemelnék a legtöbbet. Szerintem.