Pártok megafonnal

<p>A parlament elé kerül a kétnyelvű vasúti táblák ügye. A Híd úgy döntött, megszavaztatja a képviselőket a kérdésről. Ezért még Berényi József, az MKP elnöke is megdicsérte Bugárékat.&nbsp;</p>

 

Kicsit ugyan kamikaze akciónak tűnik az ügy, hiszen a Híd politikusainak bevallása szerint nincs semmilyen egyezség a kormánypárt képviselőivel arról, hogy támogatják a táblák kétnyelvűsítését. Sőt, az ellenzéki pártokat ismerve náluk sincs meg egységesen a szándék a javaslat támogatására.  Éppen ezért tűnik kamikaze akciónak a sietség. A Híd ugyan azt állítja, nincs már mire várni, ezzel szemben talán azt ki lehetett volna bírni, amíg véget érnek a tárgyalások a kisebbségi kormánybiztos hivatala, a kerekasztal és a közlekedési tárca között. Főleg úgy, hogy Počiatek minisztériuma az év második felére ígérte a kérdés komplex megoldását.  Hacsak nem Berényinek van igaza abban, hogy a Híd és a Smer ebben a kérdésben már megegyezett, mert meg szoktak egyezni. Abban viszont nincs igaza Berényinek, hogy bagatellizálja a problémát, mondván, ez csak részkérdés, ez a szlovákiai magyarság megmaradását minimálisan befolyásolja. Mert felmerül a kérdés, ugyan minek függesztettek ki az MKP vezető politikusai kertvégekbe magyar nyelvű táblákat, a civilek vajon minek harcoltak hónapok óta, ha mindez pusztán részletkérdés. Mert ugye, az egész részletekből áll össze.  Az MKP-nak nem bagatellizálnia kellene a kétnyelvű vasúti táblákat, hanem rámutatnia, lám, segítettünk a civileknek cselekvésre kényszeríteni a Hidat, s folytatnia kellene a civilek példáját. Berényi most megafont vehetne a kezébe, ahogy a civilek tették, kiállhatna a párkányi vasútállomásra, és magyarul jelenthetné, hogy jön-megy a nemzetközi gyors Magyarországra meg vissza. Elvégre a határon vagyunk.  Ha elhangozhat németül, miért nem hangozhat el magyarul is? Ha nem is azért, mert a határon vagyunk, hát legalább azért, mert a városban nagyrészt magyarok élnek. Egy performanszt megérne. Másnap Bugár vagy csatlakozna, vagy újabb módosítást nyújtana be a vasúti törvényhez. És így szépen lehetne előre lépegetni.  Mert mindannyian tudjuk, hogy nem extra jogokról beszélünk, hanem teljesen természetes dolgokról. Van, amit törvénnyel lehet megoldani, van, amit a gondolkodás lassú megváltozásával. A dél-szlovákiai boltosokban is egyszer meg kell érnie a gondolatnak, hogy megéri kétnyelvűre váltani. Logikus terelgetéssel el lehet ide jutni. Ehhez például jó érv lehet a kétnyelvű vasúti tábla, amit mutogatni lehet. Még akkor is, ha kamikaze akcióról lenne szó. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?