Pártbeszéd

Ha a volt kormányfő 1998-ban nem kényszeríti rá az akkori három magyar pártot, hogy MKP-vá egyesüljenek, ez valószínűleg sohasem történt volna meg. Az alkalmi koalíciók egyébként jobbak, mintha egyetlen párt uralná a nemzetiségi terepet. Az egypártrendszer ugyanis kényelmes politikusokat nevel, nincs versenyhelyzet, anélkül pedig fejlődés sincs. Jelenleg Szlovákiában van versenyhelyzet (fejlődésnek egyelőre azért ne nevezzük).

Versenghet például a Híd és az MKP, vagy egy-egy civil szervezet, ki képes többet elérni helyi vagy akár országos szinten. Hogy a pártok állandóan veszekednek? De hát ez a dolguk! Vitatkozzanak, amennyit bírnak, a végén pedig, ha a helyzet közös fellépést követel, egyezzenek meg, mert ez is a dolguk, elvárja tőlük a választó.

Jövőre megyei, azután elnöki, majd európai parlamenti választások. Lesz alkalom a párbeszédre. Agyalni addig mindenkinek van miről. Az MKP lássa végre be, hogy Szlovákiában más magyar pártoknak is lehet helyük a nap alatt (elvégre nagy szövetségesük, a Fidesz például Erdélyben két új párt útját is egyengeti annak ellenére, hogy a többség húsz éve a harmadikra szavaz). A Híd ismerje be, hogy ha az MKP-val szövetségre lép, elbúcsúzhat a szlovák szavazóktól, így elméletileg is megszűnik a szlovák-magyar együttműködés pártja lenni. Somogyi Szilárd pedig lássa be, hogy felesleges pártot alapítania, hiszen azok a szlovákiai magyarok, akik nem azért járnak szavazni, amiért a szlovákiai magyarok, azok vagy nem járnak szavazni, vagy eddig sem a magyar párt(ok)ra szavaztak.

Ezek nélkül a beismerések nélkül nehezen lesz a következő években szlovákiai magyar politikai párbeszéd. Legfeljebb pártbeszéd. Abból meg már elegünk van.