Parasztvakítás

Arra a négy kérdésre a választ megadhatják, ha lesz kellő politikai akarat. Például a képviselői mentelmi jog szűkítésére. De ahogy ismerjük a képviselőket, nem fognak önmaguk kiváltságai ellen menni. S nem mennének akkor sem, ha véletlenül érvényes lenne a népszavazás, s a választó úgy döntene: ne legyenek kiváltságai a képviselőknek. Szlovákiában ugyanis az sem tisztázott, hogy a népszavazás végeredménye kötelező érvényű-e a parlamentre, vagy csak ajánló jellegű. S ha még alkotmányos többség is kellene a nép akaratának érvényesítésére, szinte biztos, pályán kívülre játszanák.
Kérdés az is, lehet-e népszavazást tartani a tévé és rádió üzemben tartási díjairól (koncesszió), ez ugyanis néhány szakértő felfogása szerint adófajta, márpedig ilyesmiről nem szavazhat a nép. A díj eltörlése különben is része a kormányprogramnak, nem kell hozzá a nép felhatalmazása, csak egy igent kell nyomni a kormánypárti képviselőknek. Amivel - szerintem - óriási hibát követnek el. A Szlovák Televízió eddig is a mindenkori hatalom gatyamadzagján lógott, kritikátlanul szolgálta azt, pedig költségvetésileg nem függött száz százalékban tőle, hiszen a polgárok által befizetett üzemben tartási díjak - papíron - automatikusan vándoroltak a kasszájába, vagyis valamennyire független maradhatott. A feltételes mód jogos, de az is biztos, hogy ha teljes mértékben az állami költségvetésre utalják az STV-t, szemernyi függetlenségének lehetősége is elvész.

A hétvégi népszavazás egyetlen párt, az SaS választási kampányának eredménye. Azáltal azonban, hogy parlamentbe, sőt kormányra kerültek, már nem érdekük a referendum. Egyrészt ott a kormányprogram, másrészt hirtelen néhány kérdés kellemetlenné is vált. Még csak az kellene, hogy a nép határozza meg, mekkora autója lehet a parlament elnökének, aki történetesen az SaS elnöke is. Különben mi magyarázza, hogy az SaS nem küldött képviselőt a Központi Népszavazási Bizottságba?!

Olyan országokban, ahol a népszavazásnak komoly történelmi és társadalmi hagyományai vannak (pl. Svájc), minden kérdésnek létjogosultsága van. Olyan országban azonban, ahol a társadalom úgy lett beállítva, hogy azért választunk magunknak négy évre politikusokat, hogy azok döntsenek helyettünk, már kevésbé tűnik indokoltnak kevésbé fontos kérdések felvetése. Nem beszélve arról a töménytelen mennyiségű fölösleges vagy éppen meghiúsított népszavazásról, amely e kies kis ország fordulat utáni rövid történelmét jellemzi.
Abban az országban, ahol elfelejtették megkérdezni a népet, hogy Csehszlovákiában vagy Szlovákiában akar-e élni, egyszerűen vicc azt kérdezni, hogy mennyi pénzért vásároltathatnak maguknak limuzint a politikusok.
Parasztvakítás folyik. Aki akar, vegyen részt benne.