Papír és ami mögötte van

Kónya Péter – aki egy nagy múltú eperjesi polgári család sarja – telefonált a minap. A Šafárik Egyetem tanára történészként is igen serényen dolgozik. Magyarországi ösztöndíjat kapott egyik kutatásához, de az ott-tartózkodási engedélyhez szükség van annak igazolására, hogy magyar nemzetiségű. A nemzeti hovatartozás bevallása magánügy. A civilizált országokban most már nem tüntetik fel a személyazonossági igazolványban sem. Hogy Pétertől most mégis ilyen igazolást kérnek a kassai főkonzulátuson, ezt nem értem, és nem csak gondolom, hanem tudom is, hogy neki ez a metódus most mély lelki gyötrődést okoz. Annál is inkább, mert negyvenöt után a szülei, az elszlovákosított Eperjesen – ahol magyar iskola nem maradt – más híján őt is szlovákba adták, és magyarul már nem is tanították meg. Mikor azonban gondolkodó, huszonéves fiatalember lett, önszántából – erős akarattal – könyvből tanult meg magyarul, és jutott vissza őseinek kultúrájához, annak magáévá tételéhez, és nemzeti hovatartozását is ekkor tisztázta önmagában és önmagának. Mindezek után most mégis igazolásra van szüksége, papírra, ami a bürokratikus hivatalnokoknak kell. Álljon hát itt ezért elgondolkodtatásul szó szerint az az igazolás, amelyet a Csemadok fejléces papírjára írtam: „A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – a Csemadok Kassai Városi Választmánya nevében igazolom, hogy Kónya Péter, eperjesi lakos 1991-től aktív tagja szervezetünknek. Sajnos, Eperjesen ő az egyedüli, aki a magyarsághoz való tartozásának fontosságát így is kinyilvánítja. (…) A magyar nemzethez való tartozásáról ezt az igazolást a saját kérésére írjuk, jóllehet nemcsak számára, hanem számunkra is megalázónak tűnik, hogy ilyen iratok kiállítására szükség van.”