Papagájok harca

<p>Szlovákia mégiscsak egy piros-fehér-zöld zsinórral körbekötözött szalámirúd, ahogyan a tavalyelőtti cseh uniós elnökség kreatív művészei ábrázolták. Hétfőn az összes szlovák párt a magyar alkotmány elfogadását várta, hogy elmondhassák ugyanazt: Szlovákiának észen kell lennie, mert Szűz Mária országa visszaköveteli egykori jussát.</p>

Hogy ez a téma a románokat vagy a szerbeket miért nem izgatja fel, annak talán az lehet az oka, hogy Trianon nekik csak plusz területeket adott, nem pedig az egész mai országuk területét. Szlovákia viszont úgy ahogy van, Magyarországból szakadt ki, ezért uralkodhat el némely szlovákokon ma is a gyarmati életérzés. Ez viszont nem meglepetés, ők ezt mondják már húsz éve. Mint a papagájok.

A meglepetés, hogy külügyminiszteri találkozó készül, Martonyi és Dzurinda elbeszélgetnek majd arról, milyen jogon visel Magyarország felelősséget a hatuma törzsek sorsa iránt, amikor azok Szlovenszkóban például mindent megkapnak, ami a boldogsághoz kell.

Még nagyobb meglepetések akkor érhetnek majd minket, ha a magyar uniós elnökség végével Martonyi János búcsút int a külügynek, ahogyan azt már néhány hónapja érzékeltetik nem hivatalos források. A minisztérium persze cáfol, de érdemes elgondolkodni azon, milyen szlovák–magyar viszonyoknak nézünk majd elébe, ha Martonyi utódja a jelenlegi külügyi államtitkár, Németh Zsolt lesz. A kétoldalú párbeszédekben nagyobb szerepet kaphatnak majd a múltbeli sérelmek és az autonónia kérdése, amely Budapest szerint a határon túliak identitásmegőrzésének záloga. Persze Németh külügyminisztersége egyáltalán nem biztos, viszont a következő tárcavezető véleményének a miniszterelnöké mellett valószínűleg sokkal kisebb súlya lesz majd, mint Martonyi esetében. Orbán Viktor pedig már tavaly kijelentette, hogy nem rendelik alá a nemzetpolitikai célokat a külügyi kapcsolatoknak. Pedig Szlovákia esetében a két téma közé igencsak bekívánkozik az egyenlőségjel. A szlovák nacionalisták ugyanis a magyar nemzetpolitika úgynevezett céljain örömmel csemegéznek. A következő években tehát valószínűleg fennmarad egy állandó politikai feszültség, amiből mindenki profitálhat. Kivéve persze azokat, akiknek az érdekeit a megtisztelt politikusoknak képviselniük kellene, vagyis az embereket. De hát a papagájok már csak ilyenek. Zajosak, szeretik felverni a port, és előszeretettel pottyantanak nagyokat az alattuk levők fejére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?