Összetartozni jó!

„A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.” A Magyar Közösség Pártja idén Széchenyi István gondolatával emlékezik meg az Országgyűlés által öt évvel ezelőtt életre hívott nemzeti összetartozás napjáról.Az elmúlt évszázad nemzetünket sújtó viharai sajátos sorsközösséget

„A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.” A Magyar Közösség Pártja idén Széchenyi István gondolatával emlékezik meg az Országgyűlés által öt évvel ezelőtt életre hívott nemzeti összetartozás napjáról.

Az elmúlt évszázad nemzetünket sújtó viharai sajátos sorsközösséget alakítottak ki, melyet magunk is gyakran megtapasztalhatunk. Bárhol járunk is a világban, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb találunk valakit, akivel egy nyelvet beszélünk. A közös nyelv pedig olyan kultúrkincset őriz, melyre méltán lehetünk büszkék. Jelenünk multikulturális Európájában gyakran nem divat hangsúlyozni a nemzeti hovatartozást, számunkra mégis fontos és szükséges, hiszen ez megmaradásunk alapja.

Sorközösségünk nem ritkán a bajban mutatkozik meg igazán. Legutóbb az ukrajnai események kapcsán láthattuk, a kárpátaljai magyarok megsegítését egyformán fontosnak tartotta minden magyar. A gyűjtés jelenleg is folyik, ezúton is kérünk mindenkit, aki teheti, támogassa az adománygyűjtőket.

A Magyar Közösség Pártja által közreadott, a szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának feltételeiről szóló vitaanyag kidolgozásánál elsősorban saját nemzeti közösségünk szempontjait vettük figyelembe. Kiindulási alapnak nem a többségi nemzet által esetlegesen elvárható, az általuk elfogadható vagy kegyesen odavetett látszatmegoldásokat, hanem a tényleges szükségleteket tekintettük. Koncepciónk azon jogi és gazdasági lépéseket tartalmazza, melyek segítségével a magyarok által lakott régiók végre elindulhatnak a fejlődés útján.

A nemzeti összetartozást, méginkább a belőle fakadó felelősséget idehaza sajnos nem mindenki érzi át kellőképpen. A kisiskolákat, köztük több magyar oktatási intézményt bezárásra ítélő törvénytervezettel kapcsolatban összehívott fórumunk zárónyilatkozatán egy aláírásra fenntartott hely üresen maradt. Sajnáljuk, hogy nem jött létre az általunk kezdeményezett egyezség a pártok és az oktatásügyi szakmai szervezetek között. Ennek egyetlen oka az egyéni ambíciók és a pillanatnyi politikai érdekek előtérbe helyezése a közösség védelmével, ezen belül a számunkra oly fontos magyar nyelvű oktatással szemben.

A nemzeti összetartozás napja arról is szól, hogy elmondjuk: jó magyarnak lenni a világban. Jó annak lenni Szlovákiában is, még akkor is, ha ez nem mindig könnyű. Nemzeti közösségünk tagjai joggal várják el Szlovákiától, hogy fogadja el a mi magyarként való idetartozásunkat, fogadja el a magyarságot integráns részeként ennek az országnak. Mi magyarként gazdagítjuk Szlovákiát, s vele együtt Európát.

Samu István, az MKP OE tagja

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?