Öröm(lány)

Az elért 3,83%-os eredmény egyértelművé tette azonban, hogy ebből semmi sem lesz. Némi remény ugyan még maradt: a Klaus Johannis nagyszebeni szász polgármestert támogató liberális-szociáldemokrata-RMDSZ koalíció tagjaként még bekerülhetett volna a kormányba - hála a liberálisoknak, akik voltak annyira rendesek, hogy csak úgy kötöttek paktumot a szocdemekkel, ha magukkal hozhatták korábbi partnerüket, az RMDSZ-t.

Az utolsó szalmaszál azonban semmivé vált, amikor kiderült, hogy az elnökválasztások második fordulóját nem a szocdemek (PSD) jelöltje, Mircea Geoana, hanem a demokrata-liberálisok (PDL) által támogatott Traian Basescu nyerte. Miért paktálna a PDL kormányalakítás céljából egy alig 4%-os támogatottságot élvező párttal, amely ráadásul az ellenfelet támogatta, sőt, a választások első fordulójával egy időben megtartott, Basescu kezdeményezte népszavazáson arra buzdította híveit, hogy Basescu terve - a kétkamarás parlament összevonása - ellen szavazzon? A válasz elég egyértelmű: semmiért.

Alaposabban belegondolva a reális helyzetkép sokkal bonyolultabb volt, mint a fenti - amúgy logikus - válasz mutatja. A PDL csapdába került: a parlamenti többség garantálása érdekében kénytelen volt három ellensége közül valamelyikkel kiegyezni.

Miután a kormányválságot a PSD-től való szakadás váltotta ki, ez esett. A több mint 20%-os liberálisokkal Basescu épp eleget háborúskodott első mandátuma éveiben, ráadásul a 20% megengedte a liberálisoknak, hogy sokat kérjenek a kormányba lépésért.

Maradt tehát az RMDSZ, amely a parlamentben viszont a 3,82%-nak szinte a duplájával bír, s ami a PDL-nek éppen elég volt egy minimális parlamenti többséghez. Az RMDSZ ráadásul olyan lánynak a hírében állott, akit könnyen le lehet venni a lábáról. Az RMDSZ pedig nem hazudtolta meg a bármit-bármikor-bárkivel „hírnevét“: dobta a hagyományos szövetséges liberálisokat, és frigyre lépett a PDL-lel. Az „örömlány“ így elmondhatja magáról, hogy sorra megfordult minden jelentős román politikai szervezet „ágyában“, ami - komolyabbra fordítva a szót - azt jelenti, hogy az utóbbi évtizedben rövid szünetekkel szinte végig kormányon volt. Ez pedig valóban öröm az erdélyi magyarság számára, hiszen bármennyire vérszegényen képviselte is például a székelyföldi autonómiatörekvéseket, mégis sokkal többet tudott - és tud - tenni a magyarságért a kormányban, mint az ellenzékben.

A frigy persze felvet néhány kérdést. A PDL kormányprogramjában szerepel az állam reformja, ennek keretében pedig az egykamarás parlament létrehozása - amit az RMDSZ ellenez, mert a magyar közösség képviselete erősen meggyengülhet. Hasonlóan ellenzi az RMDSZ a verespataki ciántechnológiás aranybányászat beindítását, viszont a PDL egyre inkább arra hajlik, hogy bólintson rá a jelentős külföldi beruházásra. Újabb lényeges nézetkülönbség, hogy az RMDSZ egyre inkább ízlelgeti a területi autonómia fogalmát, miközben Basescuék azt továbbra is elvetik. Felmerül tehát a kérdés, ki hagyja fel elveit. Ilyen lényeges szemléletbeli különbségek mellett meddig tarthat a frigy?

Erre azonban csak az idő ad választ. Remélhetőleg azonban addig kitart, amíg az RMDSZ-nek sikerül véghezvinnie, amit a házasságtól remél, így például a kisebbség jogok bővítését és a régóta húzott-nyúzott kisebbségi törvény elfogadását, ami a közös kormányprogramba is bekerült. (Balázs Bence)