Őrizetben öt, újabb Egyesült Államok elleni terrortámadásra készülő személy

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) illetékeseinek csütörtöki közlése szerint azon 17 személy közül, akit az Egyesült Államok ellen irányuló újabb terrortámadásra feltételezhetően készülődő egyénként jelöltek meg, öten már a jemeni hatóságok őrizetében vannak.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) illetékeseinek csütörtöki közlése szerint azon 17 személy közül, akit az Egyesült Államok ellen irányuló újabb terrortámadásra feltételezhetően készülődő egyénként jelöltek meg, öten már a jemeni hatóságok őrizetében vannak.
Az FBI hétfőn tette közzé a 17 gyanúsított nevét, és közülük 13-ról fényképpel is rendelkeznek az amerikai nyomozók. Időközben azonban kiderült, hogy a 17 közül ötöt már korábban őrizetbe vettek a jemeni hatóságok. Az FBI most ezen személyek adatait levette a körözöttek listájáról.
A bűnszövetkezet állítólagos vezetője egy Favaz Jahja al-Rabei nevű, 1979-ben Szaúd-Arábiában született, jemeni illetőségű fiatalember. Tervezett terrorakciójuk célpontja feltételezhetően egyesült államokbeli vagy pedig Jemen területén található amerikai létesítmény lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?