Óriási az érdeklődés a magyarigazolvány iránt

Pozsony/Kassa. Tegnap már óriási volt az érdeklődés a magyarigazolványok iránt. - Egész nap "égtek" a telefonvonalaink - mondta Kövér Éva, a pozsonyi magyar nagykövetség konzuli hivatalának vezetője.

Pozsony/Kassa. Tegnap már óriási volt az érdeklődés a magyarigazolványok iránt. - Egész nap "égtek" a telefonvonalaink - mondta Kövér Éva, a pozsonyi magyar nagykövetség konzuli hivatalának vezetője. "Az érdeklődők mintegy kétszáz formanyomtatványt vittek el, melyek közül 50-et kitöltve már vissza is hoztak." A kérvények fogadására és iktatására hétfőtől újabb három embert alkalmaz Pozsonyban a magyar állam kirendeltsége. Hasonlóan nagy volt az érdeklődés a kassai konzulátuson is; az új év első két napján mintegy húsz kérvényt hoztak be kitöltve azok, akik a leghamarabb akarnak magyarigazolványhoz jutni - mondta Szerencsés János konzul. Kérvényekhez egyenlőre még csak a kassai és pozsonyi kirendeltségen lehet hozzájutni, de napok, hetek kérdése csak, hogy elkezdje munkáját az a tizenegy tájékoztató iroda, melyeket a Szövetség a Közös Célokért szervezet működtet majd. A leendő irodák címét a tegnapi számunkban közöltük, de a rimaszombati iroda címe, mely a helyi Magyar Információs Központban kap helyet, hibásan jelent meg. A helyes cím: Daxner u. 35-37, 979 01 Rimaszombat. A nagykövetség és a konzulátus a kérvényeket iktatja, majd az adatok ellenőrzése után elektronikusan feldolgozza. A feldolgozott kérvények Budapestre, a belügyminisztériumba kerülnek, mely elbírálja azokat és kiállítja a magyarigazolványt. Az igazolványokat Magyarországon, néhány határmenti városban létesített irodában vehetik majd át az arra jogosultak. (lpj,t
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?