Ordító érdektelenség

Nem mintha meglepő lenne, hogy a legfrissebb PISA-kutatás alapján sem tartozik a szlovákiai oktatásügy a világ élvonalába, sőt, még csak az átlagot sem üti meg. Így volt ez három és hat évvel ezelőtt is, ám mellbevágó, hogy a folyamatos zuhanás miatt már az fenyeget: legközelebb tényleg abszolút sereghajtó lesz Szlovákia az OECD-országok 35-ös listáján. Az sem meglepő, hogy az oktatásügy, a tudomány és a kutatás nálunk nem tartozik a társadalmi érdeklődés szempontjából fontos területek közé, ám valahol az is botrányos, hogy az eredményekből nem lett nagyobb botrány. Persze, egy fél éve hivatalban lévő minisztert visszahívni emiatt nem kell – pontosabban nem emiatt kell –, ám az ember azt gondolná, nagyobb felhördülés követ egy ilyen bukást.

Nem mintha bagatellizálni akarnám a Bašternák-ügyet – van benne sáros belügyminiszter, ringy-rongy igazságszolgáltatás, az eset a tökéletes állatorvosi ló – ám a PISA-tesztelés valami sokkal súlyosabbat mutat. Azt, hogy a jövő generációit nem sikerül kellőképpen felkészíteni az életre. Ebben az agyonglobalizált világban, ahol nagyon nem mindegy, ki milyen képességekkel lép ki a piacra. És hogy az ország milyen munkaerőpiacot tud kínálni a globális befektetőknek: összeszerelő-műhely maradunk, ahol nincs szükség szövegértésre, sem matematikai képességekre, vagy a magasabb hozzáadott értéket képviselő ágazatok – ahol kreatív munkára van szükség és magasabb a fizetések – is megtalálják a térképen Szlovákiát.

Amíg nincs megdöbbenés, nincs értelmes vita sem, és nem születnek megoldási javaslatok. Az csak a probléma egyik része, hogy az oktatásügy alulfinanszírozott – szarkasztikusan mondhatnánk: a beléje fektetett pénzhez mérten nem is teljesít annyira rosszul… Legalább ugyanilyen gond viszont – és persze szervesen összefügg a pénzkérdéssel –, hogy a terület nincs a társadalmi érdeklődés homlokterében, így az emberek hangulatára rámoccanó politikumot sem készteti akcióra. Ettől még persze a közélet alakítói hibásak a krónikus mulasztásokért, ám valahol az egész társadalom sáros abban, hogy nem képes észrevenni a közösségi prioritásokat. Márpedig az oktatásügy a legfontosabb területek közé tartozik, ráadásul olyan ágazat, amelyet az elmúlt húsz év körkörösen ívelő „reformfolyamatai” ellenére eddig nem modernizáltak, nem alakítottak át kellőképpen. Az út szélén hagytak.

A munka sok, az érdeklődés szerény, a megoldási javaslat kevés. Egyáltalán ne csodálkozzunk, ha három év múlva sereghajtók leszünk. Mert megérdemeljük.