Orbán Viktor még nem döntött, akar-e új pártot vagy esetleg pártok unióját. Az is dilemmát okoz neki, hogy tavasszal elfogadja-e pártelnökké való jelölését – tudta meg a Magyar Harlap a szóvivőjétől.
Orbán Viktor és a Fidesz filozófiát váltott
Orbán Viktor még nem döntött, akar-e új pártot vagy esetleg pártok unióját. Az is dilemmát okoz neki, hogy tavasszal elfogadja-e pártelnökké való jelölését – tudta meg a Magyar Harlap a szóvivőjétől. Révész Máriusz azt is elárulta a lapnak, hogy a frakción belül még vita folyik a Fidesz médiatörvény-tervezetéről. Ennek első változata egyes frakciótagok szerint nem állta volna ki az alkotmányosság próbáját.
Korábban nem vállalt nyilvános szerepet a pártban, most a volt kormányfő mellett szóvivő. Ez mit jelent?
Az előző ciklusban sok szerepet vállaltam, igaz, csak szakmapolitikai kérdésekben. Az oktatási bizottság alelnöke voltam és vagyok jelenleg is. Gondolkodási idő nélkül mondtam igent Orbán Viktornak. Új szerepem egy kicsit más, mert bármilyen politikai kérdésben gyorsan helyt kell állnom.
Eddig csak egyszer szólalt meg szóvivőként, a volt Orbán-kabinet vidéki találkozóján.
Még kialakulatlanok a viszonyok, nincs munkaköri leírásom, Orbán Viktor szóvivőjeként mutattak be, de ennél sokrétűbb a feladatom. Kapcsolatot tartok a frakció és Orbán Viktor kabinetje között is.
Hányan dolgoznak most az exminiszterelnök mellett?
Két köztisztviselő és úgy fél tucat lelkes ember, köztük Hende Csaba, Szemkeő Judit, Rahói Zsuzsa és Szemerkényi Réka.
Orbán Viktornak külföldi útja során sikerült-e megértetni a konzervatív kormányfőkkel az uniós csatlakozással kapcsolatos problémáinkat?
Érzékeltetni mindeneképpen sikerült gondjainkat, de biztos ők is mérlegre teszik, hogy szavazóik mit és milyen mértékben tolerálnak. A volt miniszterelnök körútja biztos hasznos volt, de nehéz megítélni, hogy az eredmény konkrétan mennyire köszönhető Orbán Viktor tárgyalásainak.
Az olasz miniszterelnök megkérdezte Orbán Viktortól, mi az oka annak, hogy a magyar kormány úgy viselkedik, mintha az ellenzék ellenzéke lenne.
A magyar kormány valóban többet foglalkozik az elődjével, mint a kormányzással. A volt kormányfő szerint a csatlakozási tárgyalások hajrájában a sérelmeken felül kell emelkedni.
Rengeteg bírálat érte az előző kormány munkáját, gazdálkodását. A volt kormányfő hogy viseli a kritikát?
Filozófiai különbségek vannak a jelenlegi és az előző kabinet politikája között, például a tőkejövedelmek adóztatásával, a privatizációval, a magyar cégek helyzetbe juttatásával és az autópálya-építésekkel kapcsolatban. A támadások egy része ebből fakad. A vádaskodások másik részét, amelyek személyes jellegűek, még nehezebb átélni. Ilyen Kende Péter könyve, aki Orbán Viktort próbálta célkeresztben tartani.
Debreczeni József Orbán Viktorról szóló könyve is célkeresztben tartja a miniszterelnököt...
Az nem politikai megrendelésre, nem kampányeszköznek készült. A sorozatos támadások miatt filozófiát kellett változtatnia Orbán Viktornak és a Fidesznek is. Először azt gondoltuk, nem kell mindenre reagálni, s ezzel nagyobb hangsúlyt adni a hamis vádaknak. Most úgy látjuk, a durva megnyilvánulásokat, mint például Juhász Ferenc honvédelmi miniszter antiszemitizmussal foglalkozó kijelentését, bíróság elé kell vinni.
Hol tart ez az ügy?
Még nem tűzték ki a tárgyalást.
A Garancsi-tónál azért találkoztak a volt kabinet tagjai, hogy a hasonló támadásokra válaszoljanak, az igazukat bíróság előtt megvédjék. Indultak más perek is?
Inkább a Fideszt próbálják lehetetlenné tenni, nem a minisztereket. Sok kérdésben kiderült az igazság: az APEH-nél nem volt hosszú byte-ok éjszakája, nem jött 23 millió román munkavállaló, nem hoztak több kamionnyi szórólapot Ausztriából a választásokra. Orbán Viktor édesapjának cégét folyamatosan vizsgálták Dunaferr-ügyben, a parlament előtt volt egy vizsgálóbizottság felállítására tett indítvány is, mégsem indult el.
Akar-e új pártot Orbán Viktor, vagy megelégszik a pártok uniójával? Az MDF elhatárolódik mindkettőtől, az újjászerveződő kisgazdák az önállósodás mellett vannak, csak a KDNP fogadja el a közös zászlót.
Az ország pártrendszerét elsősorban a választási törvény határozza meg. Nálunk csak nagy párt nyerhet, amely az egyéni körzeteket "megszerzi”. A baloldalon létrejött egy nagy integráció, az MSZP begyűjti az összes szavazatot. Az önkormányzati választások is erre utaltak, hiszen a Munkáspárt ismét visszaszorult, vidéken pedig az SZDSZ vallott kudarcot. A jobboldali szavazóknak egyetlen elvárása, hogy voksaik ne vesszenek kárba. Ezért mindenütt egy esélyes jobboldali jelöltet kell állítanunk. Ebből indul ki Orbán Viktor is. Többféle elképzelés létezik: önálló pártok szövetsége, illetve uniója. A volt kormányfő még nem döntött.
Tavasszal rendezik a párt tisztújító kongresszusát. A legesélyesebb elnökjelölt Orbán Viktor.
Sokan úgy látják, hogy a Fidesz szempontjából előnyös lenne, ha ismét őt választanák a párt első emberének. Ám Orbán Viktor szerint egy uniópártot vagy pártok unióját a Fidesz elnökeként sokkal nehezebb megszervezni, mintha nem vállalja a megtisztelő feladatot. Magánbeszélgetések során is kiderült: Orbán Viktor még vívódik, hogy mi lenne a legjobb megoldás.
Orbán Viktor a Magyar Televízió előtti tüntetésen bejelentette: ha a parlament elutasítja a médiatörvény módosítására tett javaslatot, akkor népszavazást kezdeményeznek a két tévé és a földkérdés ügyében. Hol tartanak?
A földdel kapcsolatban négy kérdésünkből egyet már elfogadott az Alkotmánybíróság. Négy hónapunk van az aláírások gyűjtésére, de nem tudjuk, mi lesz a másik három sorsa. Ez egy abszurd helyzet. Még el kell döntenünk, hogy erre az egy kérdésre gyűjtünk-e aláírásokat, vagy várunk a taláros testület további határozataira. A médiatörvényről továbbra is folynak az egyeztetések. Az elkészült változatról a frakción belül megoszlanak a vélemények. Ezért most jogászok dolgoznak azon, hogy mindenképpen támadhatatlan legyen, és minden alkotmányos kritériumnak megfeleljen. Még nem tudjuk, hogy mikorra készül el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.