Magyar igazolás a kínai vakcinával beoltottaknak. Kérdés, hogy ér-e majd valamit az ország határain kívül (MTI-felvétel)
Oltatlanul nem mész
Nagy izgalommal vártuk a múlt heti bejelentést, hogy az Európa Bizottság milyen tervvel áll elő, milyen lesz a lánykori nevén vakcinaútlevélnek, most már zöld igazolásnak nevezett dokumentum. Ám csalódnunk kellett, a tájékoztató után ugyanis több a bizonytalanság, mint ahány kérdésre választ adott a tervezet.
Pedig az nem kérdés, hogy idén a(z utazási) szabadságunkat csak ilyen igazolással tudjuk visszaszerezni, és ez még akkor is így lesz, ha sok szakmai szervezet tiltakozik a zöld útlevél ellen – szerintük az utazás szabadsága mindenkit megillet.
A nyilvánosságra hozott tervezet szerint a dokumentum tartalmazni fogja az oltások időpontját, a vakcina típusát, az információt, hogy a tulajdonosa már átesett a betegségen (igaz, ez a szabály szerint csak 90 napig nyújt védelmet), és az esetleges PCR-tesztek eredményeit is. Nagy kérdés volt, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltóanyagokon kívül számítanak-e a keleti (orosz, kínai) vakcinák is – a válasz igen, de… Aki ugyanis ilyen oltást kap, annak nem jár az automatikus szabadság az unión belül (és/vagy a világ más országaiba), minden ország maga dönt arról, hogy beengedi-e azt, akit keletivel oltottak. Ez alapján már látjuk, hogy miért nevezték át zöld igazolásra, hiszen e szerint mindenki utazhat, ha megnyílnak a határok, az is, aki nem szeretné beoltatni magát, ők a PCR-tesztekkel kaphatnak engedélyt. Ha kapnak. Ugyanis mind több ország jelzi, hogy csak azok léphetnek be a területére, akik védettek, vagyis megkaptak egy, de inkább két dózist, és azóta is eltelt legalább két hét. Vagyis az uniós tervezet per pillanat csak ámítás abból a szempontból, hogy oltás nélkül is lesz utazás, várhatóan erre mégsem lesz lehetőség. Ha így lenne, akkor már most szabadon lehetne utazni, hiszen PCR-tesztet most is lehet csináltatni.
Ma még azt sem tudjuk, mikortól adják ki a zöld igazolást, ahogy azt sem, ki fogja kiállítani, hogyan fog festeni pontosan az egész folyamat. Ám az kétségtelen, hogy a nyári szezon előtt ennek meg kellene történnie. Addig nem marad más, mint várni, hogy mikor kaphatunk oltást.
Számos kormány korlátozza az üdülési célú utazást, most már a szlovák is, a brit pedig 5000 fonttal bünteti azokat, akik üdülési céllal elhagyják az országot a nyári hónapok előtt. Vagyis ezzel azt üzenik, mindenki maradjon a fenekén, amíg újra nem lesz biztonságos(abb) az utazás. Ha sikerül a terv, a következő negyedévben felpörög az oltás, és nyáron újra megnyílnak a határok – akkor ezt el lehet fogadni, ennyit mindenki kibír, a tengerpart is megvár.
Jó lenne azonban, ha az uniós illetékesek világosan fogalmaznának, a zöld igazolvány körüli maszatolás ugyanis nem több porhintésnél (olyan, mint a lezárások, amelyek mindig két hétre szólnak, de már hónapok óta hosszabbítgatják). Világos, hogy idén nem utazhatunk anélkül, hogy beoltatnánk magunkat. Ezt ki kell mondani, és meg kell teremteni az oltás feltételeit, lehetőleg nyárig. Vagy maszatolás helyett fel kell vállalni a népszerűtlen döntést, és kötelezővé tenni a vakcinát. Nem ez lenne az első kötelező oltás az emberiség történetében, vélhetően nem is az utolsó. Így mindenki utazhatna, aki szeretne, nem lenne zúgolódás a szabadságot élvező beoltottak és az oltást ellenző bezártak között.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.