Oltási politika otthon és itthon

A magyarországi receptet a minél nagyobb, minél gyorsabb átoltottság elérésére hegyezték ki. Vagyis vásárolj fel sokféle oltóanyagot, nem számít, rendelkeznek-e éppen uniós jóváhagyással, az a fontos, hogy elég sok embernél alkalmazták-e addig a nagyvilágban. Tegyél hozzájuk hazai oltási igazolványt, és jelentsd be, hogy az országban csak a beoltottak mozoghatnak szabadon. Az első hónapokban gazdálkodj úgy az oltóanyagokkal, hogy a nyugati vakcinákat csak a kiválasztott csoportoknak (egészségügyisek, tanárok, rendvédelmisek, krónikus betegségben szenvedők, korcsoportok stb.) tedd félre. Mindenki másnak, eszi, nem eszi, kínáld fel a keleti vakcinákat. A legtöbben úgyis beadják a derekukat, ha védettségi igazolványt akarnak. (Ráadásul pont ebben az időszakban jelentették be egymás után uniós kormányok, hogy ennyi meg annyi adag Szputnyikot fognak rendelni, ha jóváhagyja az unió, és Szlovákia vásárolt is belőle.) Ha muszáj, néha dobj be egy-egy adagot a közösbe a féltve őrzött Pfizer-raktárból is, hogy gyorsan meglegyen a négy- vagy ötmilliomodik beoltott. Mindehhez társíts nagyon erőteljes kampányt az oltakozási kedv fellendítésére. Aztán már, ha elég oltóanyag jön nyugatról is, megnyithatsz minden vakcinalehetőséget az emberek előtt.

Az eredmény meg is lett, Magyarország holtversenyben messze az első az európai statisztikában. Közben több országgal kétoldalú megállapodást kötött, így a lezárt határok ellenére a beoltott magyarok viszonylag szabadabban utazhatnak, csütörtöktől például Mongóliába és Grúziába is… Más kérdés, hogy a keleti vakcinával beoltottakat hová fogják beengedni akkor, amikor már mindenki korlátozás nélkül nyaralhat. Júliustól jön az uniós oltási útlevél, ami a jelenlegi állás szerint nem lendíti át a határokon automatikusan a keleti vakcinával beoltottakat. Talán az egyes tagállamok hozzáállásától függ majd, figyelembe veszik-e, vagy sem, de napról napra változhat a helyzet, még addig is, mire megjelenik a friss újság. Egy-két millió magyar mindenesetre pórul járhat. Összességében Magyarország a különutas oltási stratégiájával mégis korábban könnyíthetett a korlátozásokon, segítve a gazdaságot, és a magas átoltottsággal magabiztosabban várhatja az esetleges következő hullámot is.

Ezzel szemben Szlovákiában szinte követhetetlen volt az oltási politika. Látszik, hogy az emberek jó részének sikerült elvenni a kedvét az oltástól az ellentmondásos, zavaros kommunikációval. Szinte hétről hétre egymásnak gyökeresen ellentmondó információkat közöltek egyes vakcinákról. Káoszos volt az időpontfoglalási rendszer, és sokakat országjáró körútra kényszerítettek, hogy megkaphassák az oltást. A Covid-automata megértéséhez pedig egyhetes gyorstalpaló tanfolyamot kellene elvégezni, és mire levizsgázna belőle az ember, már jön az újabb összetett, többismeretlenes egyenlet. A szlovák oltási igazolvány körüli kavarás, késlekedés is megérne egy külön misét. Ugyanakkor az oltási menetrend kommunikálása a szűkösebb lehetőségek ellenére is követhetőbb és transzparensebb volt Szlovákiában, mint Magyarországon, ahol viszont a „Covidautomatát” nem bonyolították túl. Aki be van oltva, annak kinyílik sok hazai ajtó, aki nincs, annak nem.

Ebben a nagy katyvaszban mégiscsak egy dolog lenne fontos most már Szlovákia és Magyarország kapcsolatában. Az, hogy a két ország beoltott polgárai előtt minél hamarabb megnyíljon végre a közös határ, és a felvidéki magyarok korlátozás nélkül látogathassák meg rokonaikat Magyarországon, vagy éppen csak üdülhessenek, pihenhessenek, vásárolhassanak, látogathassanak szeretett otthoni tájakra. Ugyanígy viszont. Az otthoniak az itthoniakra is.