Olimpiai geopolitika

Az olimpiai játékok mindig kettős módon kerülnek a sajtóba. Egyfelől a verseny gyakran platformként szerepel, amelyen a nemzetek egyenlők és békében mérik össze egymással erejüket. Az ókori hagyomány szerint még a háborúikat is függőbe helyezték ez időre. A másik valóság a mi századainkban – az 1896-os első modern olimpiától kezdve – sokkal inkább a politikai küzdelemé. Nem a sportról, hanem a sportolók mögötti országokról és vágyaikról szól.

Tele vagyunk példákkal. A nácizmus alatt a karlendítés vagy nem lendítés; az amerikai feketék vagy a zsidók részvétele tette egyértelműen a politika áldozatává a versenyt Berlinben. 1948-ban nem hívták meg Japánt és Németországot, a Szovjetunió pedig a meghívás ellenére nem ment el Londonba, a már élesedő hidegháború miatt. A melbourne-i olimpia a magyar–szovjet vízilabdameccsről és a disszidáló sportolókról szólt nekünk. Az 1968-as játékokon már az afroamerikai sportolók egyenjogúsági küzdelme látszott, míg 1972es müncheni olimpiára az izraeli sportolók elleni brutális terrorakció miatt emlékezünk.

A moszkvai olimpiát az USA, a Los Angeles-i versenyt pedig a Szovjetunió bojkottálta. Van olimpia politika nélkül? Soha nem is volt!

A mostani szériákban jól látszik, hogy már a verseny megrendezése is abszolút politikai kérdés, sokszor hatalmi vágy vezérli, amely ezzel kíván támogatást szerezni az országon belül. Így például az ukrán háború alatt rendezett szocsi téli olimpia, a 2008-as pénzügyi válsággal egybeeső pekingi olimpia ilyen látványosságokat szolgáltak – vagyis inkább figyelemeltereléseket. Nincs ez másként a foci-világbajnokságokkal sem...

Tokióban szintén zajlik a világpolitika.

A dél-koreai elnök végül nem ment el a japán fővárosba, mert a japán miniszterelnök nem volt hajlandó fogadni. Az oroszok a doppingbotrány miatt nem tudtak nemzeti színben felvonulni. A doppingellenőrzés sajnos sokszor politikai színezetet ölt, pedig utólag nemegyszer kiderül, milyen széles körű a jelenség.

Ami Moszkvát illeti, véletlen épp még hadgyakorlatot is tartanak a Kuril-szigetek mellett a tengeren, pont az olimpia alatt. A hongkongiak a saját zászlójukat várják az eredményhirdetéseken.
Tajvan szintén kritikus pont, mint mindig, Kína számára.

Az olimpia globális láthatósága vonzza a politikai szereplőket és cselekvésre ösztönzi őket. Ezzel épp az olimpiai szellemmel mennek gyakran szembe, de úgy látszik, ez a kettősség inkább az alaptermészete a játékoknak, mintsem hibája.