Nyuszi a kalapban?

Egyetlen lényeges dolgot hagynak figyelmen kívül az amerikai elnökválasztással foglalkozó európai elemzések. Az ország most hadban áll, a tekintetben pedig példátlan a helyzet, hogy ezúttal Amerikát támadták meg. Ami még a sokat emlegetett vietnami szindrómánál is mélyebben meghatározhatja az átlagamerikai gondolkodását. Ha ez nem volna igaz, ha olyan egyszerűen külön lehetne választani szeptember 11-ét és az iraki háborút, akkor Bush, képletesen szólva, már ma a Fehér Ház elé rendelhetne egy bútorszállító kamiont. Ha másért nem, hát a több mint ezer Irakban elesett amerikai katona miatt. De még sincs így. Huszonhét nappal az elnökválasztás előtt csak az biztos, hogy ismét szoros eredmény várható. A hivatalban lévő elnök általában több titkos adut rejteget az utolsó pillanatokra, mint kihívója. Ez sem aranyszabály, amit az elmúlt negyedszázad két nagy vesztesének példája bizonyít, ráadásul a két vereség okai köszönőviszonyban sem voltak egymással. Jimmy Carter veresége 1980-ban logikus volt. Azért nem választották újra, mert ugyanazon év áprilisában úgy elszerencsétlenkedte a teheráni túszmentést, hogy az még a vietnaminál is megalázóbb színben tüntette fel az amerikai hadvezetést. A másik nagy vesztes idősebb George Bush volt, az ő nevéhez fűződik az akkor még tisztán sikernek tekintett első Öböl-háború, valamint a szovjet birodalom szétesése. Veresége az ismeretlen Bill Clintontól máig politikai rejtvény. Valójában nincs igazi jelentőségük az olyan felméréseknek, hogy négy, három vagy két héttel a választás előtt az egyik jelölt hány százalékkal előzi meg a másikat. A 2001 szeptembere utáni új helyzetben sokkal lényegesebb, hogy a polgárok többsége fenyegetve érzi-e magát vagy sem. A felmérésekből tudjuk, az amerikaiak legendás biztonságérzete szertefoszlott. Valószínűleg az dönt az utolsó pillanatban, hogy a ma még bizonytalankodó választók Kerryt jobb főparancsnoknak fogják-e tartani, mint Busht. Erről a fennmaradó négy hétben Kerry csupán beszélhet, Bush viszont léphet. Valószínű ezért, hogy a múlt héten indított szamarrai hadművelet egy átfogó, a szunnita háromszög egészére kiterjedő offenzíva kezdete. Bushnak nyert ügye lehet, ha november 2-ig az amerikaiak – az iraki kormányerők taktikus előtérbe tolásával – beveszik a szunnita ellenállás központjait, s ezáltal egész Irakban megtarthatók lesznek a januári választások. Anno ez volt a legtekintélyesebb síita nagyajatolláh, Ali asz-Szisztáni feltétele is. További tényező az al-Kaida legújabb fenyegetése. Madridban befolyásolni tudta a választásokat, Amerikában elszámíthatja magát. Egy nagyszabású merényletnek az elnökválasztás idején teljesen kiszámíthatatlan következményei lehetnek. A megosztott Európa ismét felzárkózhat Amerika mögé. Bush már bizonyította: nem fél az erő alkalmazásától. Kerry pedig előre bejelentette: nem Irakra fog összpontosítani, hanem éppen az al-Kaida elleni harcra. Pillanatnyilag csak az a húzás tűnik valószínűtlennek, amiről oly sokat suttognak, hogy Bush az utolsó pillanatban előhúzza a kalapból a nyuszit, s bejelenti: elfogták bin Ladent (vagy legalább a helyettesét, az-Zavahirit). Túl átlátszó lenne.