Nyugdíjreform újratöltve

A pozitív hatások rendszerint csak hosszú évek múlva válnak láthatóvá, a szükséges, ám gyakran népszerűtlen változások politikai árát azonban rögtön meg kell fizetni.

Nem kevés politikai bátorság szükséges ahhoz, hogy őszintén elmondjuk a lakosságnak: a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében tovább kell dolgozniuk, később mehetnek nyugdíjba, vagy azt, hogy esetleges a tizenharmadik nyugdíj bevezetése az éppen beütő gazdasági válság miatt lehetetlenség.

Szlovákiában az utolsó komoly nyugdíjreform a második Dzurinda-kormányhoz köthető, 2004-ben vezette be a több pillérre támaszkodó nyugdíjrendszert. Az alkalmazott megoldások részletein lehetne vitázni, de az tény, hogy a reform mögött egy átgondolt koncepció volt, a cél pedig a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának bebiztosítása. Az elkövetkező években aztán a smeres kormányok gyakran nem tudtak ellenállni annak a késztetésnek, hogy a nyugdíjrendszerben olyan változtatásokat eszközöljenek, melyek a rövid távú politikai pontszerzést helyezték előtérbe a hosszú távú megoldás kárára. A Robert Ficóhoz kötődő változtatások közös nevezője, hogy rontották a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságát, hiszen a negatív demográfiai trendek folyamatosan növelik a nyugdíjrendszerre nehezedő pénzügyi nyomást. 

A mostani időszak több okból is alkalmas a nyugdíjrendszer hibáinak kijavítására. Fontos volt, hogy Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke tavaly ősszel megnyitotta ezt a témát, amikor szerzőtársával, Pavol Povalával rámutattak a nyugdíjrendszer második pillérének hiányosságaira. Ódornak sikerült a témát mediálisan életben tartania, és most tagja a nyugdíjrendszer változtatásain dolgozó munkacsoportnak. Azért is ideális a nyugdíjreformra ez a pillanat, mert jól illeszkedik abba a reformcsomagba, melyet az EU gazdasági mentőcsomagjának felhasználására kell bemutatni. Még folynak ugyan a tárgyalások, de jó esély van arra, hogy a nyugdíjreform költségeit uniós forrásokból fedezzük.

Nem utolsósorban politikailag is ideálisnak tűnik a helyzet. A kormánykoalíció elegendő szavazattal rendelkezik a parlamentben az alkotmánytörvények megváltoztatására is, és az is segít, hogy a kormányzati ciklus elején vagyunk. 

Változásokra pedig mindenképp szükség van, ugyanis a nyugdíjrendszerünk több sebből is vérzik.

Az előző kormány által tavaly bevezetett nyugdíjkorhatár-plafon hosszú távon fenntarthatatlan, a második nyugdíjpillér pedig a módosítgatásai miatt nem működik effektíven, és a minimálnyugdíj összegének kiszámítása is problémás.

Összességében elmondható, hogy nagyobb szabadságot kellene vinni a rendszerbe, és az érintettek dönthessék el, hány ledolgozott év után és milyen feltételekkel mennének majd nyugdíjba. A leghasznosabb azonban az lenne, ha sikerülne egy összpárti megegyezést elérni arról, hogy melyek legyenek a nyugdíjrendszer azon alapvető paraméterei, melyeket egy esetleges kormányváltás is sérthetetlenek maradnának. Csak így lehet ugyanis bebiztosítani a nyugdíjrendszer hosszú távú stabilitását és fenntarthatóságát. A kormánypártok és az ellenzék jelenlegi viszonyát elnézve ez kevéssé tűnik reálisnak, de ennek ellenére is érdemes volna egyeztetni a nyugdíjrendszer tervezett változásait illetően. 2003-ban ez nem történt meg, és a második Dzurinda-kormány vége a lefektetett nyugdíjrendszer paramétereinek végét is jelentette.