Nyár van, babám!

Panaszkodik a kedvesem: azt mondja, már napok óta csak az ágyra tud gondolni. Ez nem is lenne baj, mondhatnánk, ám ő nem arra gondol, amit némi egészséges fantáziával ki lehetne következtetni. Egyszerűen annyira őrjítő a hőség, hogy hovatovább azt veszem észre, csupa alvajáró imbolyog körülöttem, mindenki azt motyogja: ilyen éghajlati körülmények mellett csak aludni lehet. Bárcsak lehetne. De ha már egyszer dolgozni kell, legalább a cég gondolna az alkalmazottak felforrt agyvizére, izzadságban fürdő bőrére, észrevehetné például, hogy a szemünk lassan felakad, lihegve szedjük a klímaberendezés által nem a megfelelő irányba megváltoztatott hőmérsékletű levegőt. Nem kell ehhez túl nagy befektetés, elképzelem például, hogy a főnököm kötényben, feltűrt ingujjal hűs cseppeket utal ki a két percnél több gondolkodást és két fokkal nagyobb testhőmérséklet-növekedést igénylő feladatok mellé. Lehetőleg egy egész kriglivel. Mennyire jobb volt télen! Amikor friss levegőt fújt arcunkba a szél, hópelyhek hűsítették arcunkat. Olyan jó volt a hidegről becaplatni a jól fűtött szobába! Istenem, de jó volt kinézni a hóvirágos ablakon, kezünkben fahéjas-szegfűszeges forralt borral! Mekkora meglepetést okozott mindennap az éjszakák hosszabbodása: „Esteledik, késő van, haza kell menni!” – mondtam a haveromnak, és elindultunk a sötétben a Piano bár felé, ahol kiderült, mindössze hat óra van. Ja, és persze, milyen jó volt olyankor várni a tavaszt! Igen, a tavasz sem rossz. Amikor bokáig gázoltunk a latyakban, engedetlen kiskölyök módjára minden pocsolya közepéig szaladtunk. Megálltunk a híd alatt, és láttuk, ahogy a Duna fölött költöző madarak ezrei húznak északkelet felé. Szinte láttuk, hogy nő a fű, szemünk előtt rügyeztek ki a fák. Ledobhattuk a nagykabátot, de még nem kellett a forrónadrág, tehát felvehettük legjobb gönceinket. Az sem volt baj, hogy csak egy délutánra, mert másnap rögtön húsz fokkal több volt a hőmérséklet, jött ez a nyirkos nyár. Akkor legyintettünk: az ősz talán hosszabb lesz majd, mint az idei tavasz. Ősz. Kedvenc évszakom. Már az óvodában megtanultam, hogy az ember ilyenkor teleeheti magát körtével, szőrös, zaftos őszibarack gurul most is a szemem előtt. Ősszel ki lehet menni a varjak közé a szántásra, lehet idegeskedni a kezdődő iskolaév miatt – sajnos és szerencsére ez most először életemben elmarad. A nyár azonban nem marad el, még jó ideig. Egy városi legendát írok a végére: Mátyás király egy városban járván találkozott egy falu követével, ki a ezt kérést intézte hozzá: legyen egy évben egymás után két nyár. Igazságos Mátyás meg is ígérte, csupán azt a megjegyzést fűzte hozzá: lesz két nyár egymás után, mindössze lesz egy ősz, egy tél, meg egy tavasz is a kettő között. Ebben bízhatunk.