Notre-Dame-ok földrésze

Lángoló tető, izzó gerendák, beomló mennyezet. A katasztrófák vonzzák az érdeklődést, a Notre-Dame pedig több egy gótikus templomnál. Egy világváros közepén, száz és százmillió turista fotóján és szívében, irodalmi művekben, műalkotásokon lelhető fel. Nem a legnagyobb, nem a legrégibb, nem a legdíszesebb katedrális, ám ikonikus.

És szimbolikus. Egyszerre jelképezi a katolikus hitet és egyházat, a nyugati civilizációt, valamint Franciaországot – régi becenevén az Egyház legidősebb lányát. A lángoló katedrális látványa több szimbolikus interpretációt is kínál, melyek értelemszerűen a társadalmi valóságot érintik. Nem kapott címlapfotókat, a világlapok sokadik oldalán sem fért el, ettől még szomorú tény, hogy Franciaországban az utóbbi hónapokban több tucat katolikus templom égett le. Egy hónapja Párizs második legjelentősebb templomában volt gyújtogatás. Most a szándékosságot szerencsére kizárták, ám szomorú a veszteséglista. Ezzel párhuzamosan látni kell, hogy Franciaország már csak hagyományaiban keresztény, a francia katolicizmus kiüresedett, összeroppanóban van. Mint egy díszes, régi katedrális az összeomlás előtt. Kívülről gyújtogatják, belülről alig tartják. Újabb szimbolikus sík, ami kérdéseket is generál: a Notre-Dame nem roppant meg, nem szenvedett helyrehozhatatlan károkat, felújítják. Ebben eltökéltek a franciák. 

A lelkek, a közösség is „tatarozható”? Vagy csak díszletként marad meg a katedrális a szelfiző turistáknak? 

A kép pedig tovább szélesíthető újabb párhuzamokkal, amely Európa és a nyugati civilizáció tartalomnélküliségét és az üres, de díszes katedrális párosát kínálja továbbgondolásra.

Emmanuel Macron szerint a Notre-Dame Franciaországot jelképezi, nemzeti szimbólum. Jó kérdés, hogy ha ez igaz, mit is jelképez? Miért szimbólum? Elválasztható a francia nemzettudattól a keresztény identitás? Létezhet Párizs a Notre-Dame nélkül? Európai dimenzióban ugyanez a kérdés: miközben a Notre-Dame-ot az európai identitás részének tekintjük, kihúzható az európai alkotmányból a keresztény identitásra történő hivatkozás? Nem a gyakorlati alkalmazása (rég nem ott tartunk), csupán a hivatkozás rá, mint identitásteremtő erőre? A tűzvész és az európai reakciók választ adtak e kérdésre: az öreg kontinens a Notre-Dame-ok földrésze, virágzó kultúrája, gazdagsága, ereje ebben az identitásban gyökerezik.

A tüzet eloltották, az értékeket kimentették, a székesegyházat felújítják. Nem először. Ennél sokkal vadabb pusztítást is megélt már, amikor a francia forradalom által kiváltott „észkultusz” idején meggyalázták, kegytárgyait tönkretették, a szobrokat lefejezték, a templomot évekig raktárként használták. Kis francia paradoxon, hogy akkor a jelenlegi Francia Köztársaság által államalkotó alappillérnek tekintett forradalmi hagyomány végzett a mai korban felfoghatatlan, az afgán tálibokat idéző barbár pusztítást az ódon katedrális falai között, olyat, amihez képest a mostani tűzvész közepesnél nem nagyobb „kalandnak” tűnik csupán.

A katedrálist felújítják, a Nyugat alkonyát jövendölő korban a nagy kérdés inkább az: renoválható, megújítható az is, amit a Notre-Dame szimbolizál Franciaország és a nyugati civilizáció számára?