Nem történt semmi

Nem történt semmi. Az 1488-as szám a Kotleba kezében lévő csekken nem mutat összefüggést a náci szimbólumokkal. Az ismeretlen szerző bejegyzése csak látszólag kapcsolódott Mizíkhez, az ĽSNS parlamenti képviselőjéhez. Ezt mondják a szlovák bíróságok, és az emberek megkönnyebbülhetnek, hogy az ártatlanság vélelmének elve Szlovákiában olyan erős, hogy szinte senkit semmiért nem lehet elítélni. 

Főleg nem szélsőséges, rasszista és más megnyilvánulások miatt. 

Figyelemre méltó, hogy a Mizíknek tulajdonított bejegyzést nem is vitatták tartalmi szempontból. Nem foglalkoztak azzal, hogy a tartalom törvénysértő-e vagy csak az illetlenség határát lépte át, és úgy kell kezelnünk, mintha tíz sör után egy füstös, 5. osztályú kocsmában a gyűlölködő nyállal együtt ilyen fröccsen ki valakinek a száján. Azzal sem, hogy azt írja, a köztársasági elnök idegen elemeknek adott át kitüntetést, és hogy ezek zsidók, hiszen ezt maguk is elismerték, az a másik meg valamilyen züllött fesztivált szervez, a negyedik meg egy prágai kávéházi elvakult emberjogi aktivista és nem szereti a szlovákokat. No és a szlovákok soha nem szerették a zsidókat, mert koldusbotra juttatták őket. 

A gond az, hogy hasonló „bölcsességekkel” ma tele van az internet és a Facebook. És mások meggyőződését erősítik abban, hogy nyugodtan lehet így beszélni, gondolkodni. Sőt, végeredményben büntetlenül. Elég, ha sokkal kevésbé tisztességes, de annál hatékonyabb stratégiát alkalmazunk, amit a vádlott is használt: sikerült azt a látszatot keltenie, hogy ő valójában semmit nem írt, még a számítógéppel sem tud dolgozni. A Lány seprűnyélen című cseh vígjátékban a Napóleon szobrának megrongálásával vádolt fiúk így védekeznek: „Valakik úgy álcázták magukat, hogy úgy nézzenek ki, mint mi.” 

Ami viccként működik egy komédiában, az hatásos a szlovák bíróságon is. Hiszen tudjuk, itt bűncselekmény csak ritkán történik. Az ember nem is akarja elképzelni azt a nehéz bizonyítási eljárást, amikor a posztfaktuális, vagyis a tényeken túli kor hétmérföldes léptekkel halad előre – hiszen ma már mindennapinak számít olyan kijelentéseket adni mások szájába, amiket nem mondtak, és ki lehet ragadni a szövegkörnyezetükből. Még Angela Merkel a 2015-ös menekültválság idején tett jól ismert kijelentése a „Megcsináljuk!” (Wir schaffen das!) sem a menekültek beengedéséről szólt, a szlovákoknak és a magyaroknak inkább köszönetet kellene mondaniuk a német kancellárnak. A technológia ma már lehetővé teszi az olyan animációt is, hogy az ember „live” mond olyan dolgokat, amiket soha nemmondott. Ezen sorok írójának laikusként elképzelése sincs, hogyan lehet jogilag felkészülni erre az új valóságra. 

Mindenesetre azonban az a környezet, amely nem tud betiltani egy szélsőséges pártot, sem megbüntetni egy szélsőséges politikust, az azt éri el, hogy új rendet vezetnek be.

Ha EZEK jutnának hatalomra, már nem kellene semmit bizonyítani, nekik az ítélethez elég egy macskakő a kézben vagy néhány élesebb szó. És ha kell, akkor mindig készek elbújni a társadalmi passzivitás és a felelőtlenség mögé, amikor a társadalom nem képes mobilizálni magát sem saját maga, sem pedig saját szabályainak megvédése érdekében. 

A szerző a TASR munkatársa