Nem tévedés, hazugság

Sulík emellett pontosan számol, szereti, ha az érvek korrektek és megalapozottak, ezért minden állításához számításokat rendel, hogy így is alátámassza mondanivalóját. Végezetül még egy érv e fiatal közgazdász mellett: az adócsökkentés és az egységes adósáv bevezetésekor a gazdasági elemzők nagy része azt állította, csökken az állam bevétele és azt valahogyan pótolni kell. Sulíknak lett igaza: az állam bevétele már a bevezetést követő évben nőtt, a személyi jövedelemadóból addig nem látott összeg folyt be az adóhivatal számlájára.

Most Richard Sulík azt állítja, hogy a szociális tárca által a postaládáinkba juttatott szórólap hamis adatokat tartalmaz. A szórólapot böngészve számomra, aki szöveggel, szövegekkel foglalkozom huszon egynéhány éve, azonnal világossá vált, hogy kizárólag a II. nyugdíjpillér elleni kampány egyik részét látom. A tendenciózus szórólap ugyanis azt sugallja, hess ki a tőkésítő pillérből, amíg nem késő, mert ebek harmincadjára jutunk. Eközben – a szórólap állítása szerint – mi sem könnyebb, mint kilépni és csak a szolidáris nyugdíjalapba fizetni. Amikor viszont megláttam Sulík számításait és utána számoltam, rá kellett jönnöm: a szociális tárca szakemberei vagy nem tudnak számolni, vagy tudatosan hazudnak.

Tekintettel arra, hogy a minisztériumban hatástanulmányok és elemzések százait végzik komoly képesítésű emberkék, csak azt tudom elképzelni, ez a kormányzat a magántőke, a magánbiztosítás elleni háborúban semmilyen módszertől, tehát a nyíltszíni hazugságtól sem riad vissza. A lakosság jelentős része úgyis a bulvársajtóból tájékozódik, egy ilyen szórólap elolvasása után még arra is hajlamos lesz, hogy csapot és papot otthagyva rohanjon kijelentkezni a tőkésítő pillérből.

Persze, már látom, hogy a minisztérium elfogult embernek állítja majd be Sulíkot. Az is. Sulík ugyanis mindenféle nyugdíjalap esküdt – elméleti – ellensége, tehát nem csak a szolidáris állami alapot tartja rossznak, hanem a nyugdíjbiztosítás tőkésítő formáját is. Ezért nem valószínű, hogy beállna Tomanová ellen a magánpénztárak védelmében kampányolni. Egyszerűen számolt egyet – ő már csak ilyen.

A szolidaritás kapcsán viszont van némi gond. A szolidáris nyugdíj- és egészségbiztosítást sok politikai reprezentáció úgy állítja be, mint eleve nagy vívmányt, amelyben nincs biznisz, ami az emberek javát szolgája. Pedig nem így van. A kikényszerített szolidaritás nagyon csúnya dolgokat is képes okozni, például vállaltan és öntudatosan szinglik erkölcstelenségét, amikor azt várják el, hogy majd nyugdíjasként a más gyermeke tartsa el őket. Például olyan gyermeket, aki kötelezően szolidáris, de emiatt saját szüleit nem képes öregségükre támogatni. A szolidáris rendszerekkel csúnyán vissza lehet élni, ergó nem az erkölcs és a szamaritánus világ megtestesítői azok, hanem csak finanszírozási modellek. Mint ahogyan a tőkésítő alap sem a világ legcsodálatosabb intézménye, de azért még nem az ördögtől való, és nem fontos szent inkvizíciót hirdetni ellene.

Mint ahogyan azt az önmagát népbarátnak hirdető jelenlegi kormányzat teszi.