Nem rendeletek állítják meg a járványt

cc

Már csak annyi szabad ágy van a kórházak Covid-osztályain, ahány beszámítható politikus az országban.

Az emberek felelős hozzáállása a kulcs.

A fertőzöttek száma azonban rendre rekordokat dönt, Szlovákia megint világelső lett, és miközben a kontinens többi részén a legkeményebb intézkedésekre készülnek, az itteni vezetés Covid-letargiába süppedt.

Csaknem két éve tart ez az egész, hol az egekbe emelkedik a járványgörbe, hol ellaposodik, de mintha senki sem tanult volna semmit a számtalan emberi tragédiából.
A Covid-osztályokon ma már nagyjából annyi szabad ágy van, mint amennyi a beszámítható politikus. A kormány persze eljátssza a felelős kormányt, de olyan pátosszal és fantazmagóriával, hogy attól is csak még megbízhatatlanabbnak látszik. De persze ne feledkezzünk meg az ellenzékről sem: minden alkalmat megragad, hogy ellehetetlenítse a járvány elleni harcot. Ám semmit sem segít rajtunk, ha az ellenzék aknamunkáján vagy a kormány vajúdásán dühöngünk. Bár komoly felelősség terheli őket a jelenlegi járványhelyzet miatt, nem a minisztereknek és a képviselőknek kellene most sorakozniuk az oltópontok előtt – hiszen ők már megkapták az oltást. Legalábbis a nagy részük, a kívánt médiafigyelem kíséretében. És a lezárásokat sem ők fogják megsínyleni, a fizetésük nincs veszélyben egy puha vagy kemény lockdown miatt sem.

Ezeken a végeken hajlamosak vagyunk megfeledkezni a valóságról. Például, hogy egy járványnak nem vet véget semmilyen rendelet vagy televíziós szereplés egy politikai vitaműsorban. Persze, mindezek segíthetnének, de a lényeg mégiscsak az emberek hozzáállása lenne.

Másrészt a hivatalok sem kezelik egyenrangú félként az állampolgárt, a kormány pedig elszalasztotta azt a lehetőséget, amit a társadalom részéről lehetett látni még a járvány első hulláma idején. Akkor szinte mindenki elfogadta és betartotta a szabályokat. Ma épp fordított a helyzet.

Most, amikor a társadalom fele elutasítja az akkor még nem létező vakcinákat, ideje lenne változtatni a retorikán. Már nagyon kínos az afféle szlogenek ismételgetése, hogy a vakcina jelenti a szabadságot, a másik oldalon meg ott a rémületes és minden emberséget nélkülöző és valóságtól elrugaszkodott fröcsögés az oltáslobbiról. Akibe szorult egy kis érzés, képes lenne ezen túllépni. Első lépésként a politikai ellenfél szavazótábora intelligenciahányadosának emlegetéséről kellene letenni. Persze az egészségügyben dolgozókon ez pillanatnyilag semmit sem segít.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?