Nem lemenni hídba

Az alapítók és a szimpatizánsok örülnek, ilyenkor ez a dolguk, a magára valamit is adó írástudó pedig bocsánatot kér, uraim, nem akarunk mi ünneprontók lenni, de azért megjegyeznénk egyet s mást. Pl. azt, hogy nem lesz könnyű a vitathatatlanul népszerű Bugár Bélának és csapatának bizonyos narratívákra reagálni. Mert igenis ott van a levegőben, nem a verebek csiripelik, hanem az ellenfelek, hogy az új alakulat koalíciós potenciált épít a Smer felé, mert az MKP-t Robert Fico gyomra nem venné be. Erre azt nyilatkozza az új (de tapasztalt) elnök, hogy az SNS és a HZDS nem szalonképes, de az együttműködést a Smer-rel nem lehet kizárni. Ha ezek után a parlamenti matematika azt mutatja majd 2010-ben, hogy a Híd jól jönne a koalícióba a Smer mellé és Bugárék a felkérést nem utasítják vissza, akkor lesz ám mit magyarázni, miként vált szalonképessé az a csapat, amelyik Malina Hedvig ügye kapcsán politikai babérokra hajtott, vagy amelyik egy bicskanyitogató nyelvtörvényt szavazott meg, rosszabbat mint Mečiarék anno.

Emellett – marxistáékhoz hasonlóan – fűnek-fának magyarázzák határokon innen és túl, hogy nincs ezzel a nyelvtörvénnyel semmi baj, hiszen a szlovák nyelv védelme a célja. Ez a kijelentés amellett, hogy nehezen hihető, még lenéző és megalázó is a szlováksággal szemben, egyes paragrafusairól pedig csak ezért nem világít a nyílt magyargyűlölet, mert a válság miatt elfelejtették foszforeszkáló papírra nyomtatni a jóváhagyott verziót. A szlovák–magyar kapcsolatok terén a jól ismert közeg miatt sem lesz könnyű dolga az új pártnak. E sorok írója összesen csak egy életet szentelt totális kétnyelvűként e témának, s rá kellett jönnie, komoly hiányosságok mutatkoznak e téren szerte Európában.

Európa ugyanis egyesülget, uniózgat és schengenezget, de csak nem bír elszakadni a nemzetállami ideától, ahol pedig a klasszikus angol liberalizmus zászlaja alatt befogadó és engedékeny, ott egyben sérülékennyé is válik, lásd a csadorról szóló vitákat, a Mohamed-karikatúrákat és a madridi vonatmerényletet, csak úgy kapásból. Sajnos addig, amíg kisebbségről és kisebbségvédelemről szól a nemzetközi egyezmények, ajánlások sora, addig bizony kisebbségben maradunk, annak minden frusztráló, de egyben egzotikus vonásával együtt, sírva vigadhatunk, lehet Csemadokunk, táncolhatunk, színt játszhatunk, lehetnek folklórünnepélyeink, de tovább ne!

Valahol mégiscsak új paradigmákra lenne szükség, nosza rajta, új párt, van rá alkotó energia és szakembernek sincs híján a csapat. Rudolf Chmel ugyanis sokak számára csak politikus, de azért kutató, tudós ember is egyben, a pártot nyílt szimpátiákkal üdvözlő Bútora házaspár még mindig több időt töltött kutatásban, társadalomelemzésben, mint a politikában, és ki nem hagyjuk A. Nagy Lászlót, akinél kevés ember tud többet a honi s európai kisebbségekről. Az új paradigma nem kell, hogy papíron maradjon, hiszen a párt azért párt, mert hatalomra, pardon, kormányzatba akar kerülni, elveit, elképzeléseit, társadalmi vízióit a hatalom gyakorlása révén megvalósíthatja, de akkor meg kell őket fogalmaznia. E paradigmaváltás legitim része lehet a múltbarévedés elutasítása, egy modern, multikulturális kis- és nagyközösség megfogalmazása és a választók megszólítása valami forradalmival, újjal, mással. Ahogyan ezt egy másik új párt teszi gazdaságpolitikai téren, megfogalmazva olyan modelleket, amelyektől közgazdák mennek a falnak, de hát az egyenadó is így indult, nemdebár?

Súgni kötelességünk. Időben súgunk, nem utólag, háború utáni generálisként. Hogy ne menjünk le hídba, hanem valóban hidakat építsünk. S 2002-höz hasonlóan súgunk ugyanazzal a mondattal zárva mondanivalónkat: legyen, aki meghallgatja.