Lengyel részről felháborodással fogadták, hogy a keleti területekről elűzött németek szövetsége (BdV) a hét elején megemlékezett a varsói felkelés 60. évfordulójáról.
Nem kérnek az elűzöttek részvétnyilvánításából
Wladyslaw Bartoszewski korábbi lengyel külügyminiszter egy lapban a szervezet részvétnyilvánítását kéretlennek, Steinbachot pedig hazugnak nevezte, mert az európai kitelepítések tervezett múzeuma körül dúló belpolitikai vitában – úgymond – a populizmus kártyáját próbálja kijátszani. Védelmébe vette viszont Steinbachot és a BdV-t Ralph Giordano. A neves német– zsidó publicista, a holokauszt túlélője rámutatott: a kitelepítettek szövetségében – Steinbach elnökké választása óta – „mélyreható tanulási folyamat” kezdődött, annak felismerésével, hogy a nácizmus nélkül nem került volna sor a kitelepítésekre.
A II. világháború után 12 millió német kényszerült elhagyni lakóhelyét: az Odera–Neisse vonaltól keletre eső, lengyel fennhatóság alá került területeket, valamint a csehszlovákiai Szudéta-vidéket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.