Nem kérdeznek, lőnek

A megelőző atomcsapás eshetőségét latolgatja egy készülőfélben lévő új amerikai nukleáris doktrína – vált ismertté az amerikai védelmi minisztérium berkeiből.

A március 15-i dátummal ellátott, Az együttes nukleáris műveletek doktrínája címet viselő dokumentum, amelynek tartalmáról a Pentagon egyik – neve elhallgatását kérő – tisztviselője számolt be szombat este a francia hírügynökségnek, utasítja az amerikai haderőt, hogy „készüljön föl atomfegyverek hatékony bevetésére”.

A doktrínatervezetet a Pentagon egyik bizottsága dolgozta ki, amelyet azzal bíztak meg, hogy igazítsa a cselekvési módokat a 2001. szeptember 11-e után hirtelen bekövetkezett rohamos változásokhoz. A szöveget egyelőre nem látta el kézjegyével Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, s az semmi esetre sem tekinthető Washington hivatalos politikájának – sietett leszögezni a névtelenül nyilatkozó forrás.

Mint a dokumentumból kiderül, a Pentagonból kérték a világ különböző pontjaira vezényelt amerikai erők vezetését, hogy dolgozzanak ki külön programokat atomfegyverek bevetésére a fennhatóságuk alá tartozó térségben, s állítsanak föl olyan forgatókönyveket, amelyek adott esetben igazolnak egy atomcsapásra irányuló elnöki utasítást.

A szóba jöhető esetek közül a doktrínatervezet megemlíti azt az eshetőséget, amikor az ellenség tömegpusztító fegyverekkel mér csapást az amerikai vagy a velük szövetséges erőkre, illetve a polgári lakosságra, vagy ilyen csapást tervez. Bevethetőnek véli a dokumentum az atomfegyvereket biológiai fegyvereket birtokló ellenséggel szemben is, ha a fenyegetés elhárítása hagyományos fegyverekkel nem lehetséges, s bizonyosságot nyer, hogy az ellenség kész használni biológiai fegyvereit. Igazolva lát egy megelőző atomcsapást a tervezet továbbá olyan megerősített ellenséges védelmi bunkerek lerombolására, amelyekben vegyi, illetve biológiai fegyvereket tárolnak, szintúgy azon ellenséges parancsnoki infrastruktúra szétzúzására, amely ellenőrzést gyakorol nukleáris, vegyi, illetve biológiai fegyverarzenál fölött, illetve parancsot adhat ilyen fegyverek bevetésére.

A doktrínatervezet elfogadhatónak véli nukleáris fegyverek bevetését hagyományos fegyvereket birtokló, ám potenciálisan elsöprő erejű ellenséggel szemben is a gyors amerikai győzelem elérése érdekében, vagy egyszerűen azért, hogy az atomcsapással „biztosítsák az amerikai és a multilaterális erők sikerét”.

A dokumentum végül lehetővé tenné a Pentagon számára, hogy atomfegyvereket telepítsen a világ azon térségeibe, amelyekben nukleáris fegyverek bevetésének jövőbeli szükségessége „nagyon valószínű”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?