Negyedmilliárd gyermeket zsákmányolnak ki

Jokohamában a világ 134 országának kormánya vállalta tegnap azt, hogy az eddiginél is többet tesz a gyerekek szexuális kihasználása ellen, de emberi és gyermekjogokat védelmező csoportok közölték, hogy a jó szándék ehhez nem elég.

Jokohamában a világ 134 országának kormánya vállalta tegnap azt, hogy az eddiginél is többet tesz a gyerekek szexuális kihasználása ellen, de emberi és gyermekjogokat védelmező csoportok közölték, hogy a jó szándék ehhez nem elég. A kiskorúak millióival szexuálisan visszaélő "nagykorúak" megfékezéséhez ennél több kell. Az AP adatai szerint a gyermekcsempészet, -prostitúció és -pornográfia mintegy 250 millió gyereket érint valamilyen módon a világon. Négy napot tárgyaltak egymással Jokohamában a kormányok és ENSZ-szervezetek képviselői, rendőrök és civil szervezetek vezetői arról, hogy miként lehet véget vetni a gyerekprostitúciónak. Az UNICEF-nek, az ENSZ Gyermekvédelmi Alapjának ázsiai és csendes-óceáni képviselője, Mer Han sajtóértekezletén leszögezte, hogy az eddiginél jóval több politikai akaratra van szükség a tagállamok részéről a mostani gyakorlat megfékezésére - a megelőzésről már nem is szólva. Ezelőtt öt évvel Stockholmban ült össze először 122 ország képviselője, és hadat üzent a gyermekek szexuális és kereskedelmi jellegű kihasználásának. Akkor - és most Jokohamában is - megszólaltak azok, akik céljai és alanyai voltak a szexuális kizsákmányolásnak. A résztvevők megállapodtak abban, hogy a kormányok egyedül tehetetlenek a gyermekszex elleni harcban: be kell vonni a civil szervezeteket is - és főleg magukat a gyerekeket. Jokohamában megerősítették az 1996-ban elfogadott kötelezettségvállalást avval is, hogy a szexuális kizsákmányolás fogalmát kibővítették a családon belüli erőszak, a család által kierőszakolt gyermekházasságok és a lányok nemi megcsonkításának az ügyével. Hasimoto Rjutaro volt japán kormányfő beszédében kijelentette, hogy nem elég szónokolni a bajról - a cél az, hogy a felelős kormányok tettekben demonstrálják elszántságukat. Ugyanezt az üzenetet közvetítették azok a fiatalok, akik egykoron maguk is áldozatai voltak a gyermekpornográfiai iparnak. Ezek a résztvevők megrendítő üzenetet közvetítettek a kormányok képviselőinek: a hivatalosságok nem képesek elképzelni, milyen megalázó és sokkoló lehet egy gyereknek a szexuális erőszak, a kiszolgáltatottság. A civil szervezetek és a kormányok is azt vállalták, hogy az üres ígéreteken túl most már cselekvésre váltják kötelezettségeiket. Kiderült azonban az is, hogy amíg e globális kötelezettségvállalásnak nincsenek globális pénzügyi alapjai, hiányzik a nemzetközi együttműködés hatékony infrastruktúrája, nem kielégítő a jogi és elrettentő szabályozás, addig a szándék írott malaszt marad.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?