Ne féljünk a menekültektől!

Igaz, nálunk szerencsére nem folyik közpénzből támogatott gyűlöletkampány a bevándorlók ellen, az emberek többsége így is biztonsági kockázatnak látja akár pár száz idegen – értsd „arab és néger” – betelepülését. Ez a félelem valószínűleg kétirányú, egyrészt fizikai, másrészt szellemi természetű. Sarkítva: megölnek minket, és puszta jelenlétükkel elpusztítják kultúránkat, szellemi értékeinket. Bizonyára közrejátszik az is, hogy az emberek többsége önmagát és országunkat is a segítségre szorulók, nem pedig a segíteni képesek kategóriájában látja. Ezeknek a képzeteknek két közös tulajdonsága van: tévesek és a változástól való rettegés táplálja őket. Igaz, történelmi tapasztalatunk az, hogy a nagy társadalmi fordulatok általában romlást hoztak a kisemberek számára, ebből viszont nem vonható le a következtetés, hogy minden változást a priori el kell utasítanunk. A változás természetes része az életnek mind egyéni, mind társadalmi szinten. A történelem során az emberek mindig is vándoroltak a jobb élet reményében, ostobaság lenne azt várni, hogy ez egyszeriben megszűnik. A vasfüggöny lehullása után kelet-európaiak százezreinek volt természetes, hogy a jobb élet reményében Nyugatra vándorol. Mennyire fel voltunk háborodva akkor, amikor néhány nyugati ország vonakodott megnyitni munkaerőpiacát a volt keleti blokk állampolgárai előtt. Most nálunk sokkal nehezebb sorsú emberek tartanak hozzánk, s erre a mienknél sokkal nyomósabb okaik vannak. Milyen jogon tagadhatjuk meg tőlük azt, amit saját magunk számára természetesnek veszünk? Mert nem voltak olyan szerencsések, hogy „jobb” helyen szülessenek? Való igaz, hogy Európa nem fogadhatja be az összes nehéz sorsú afrikai és ázsiai embert. Erkölcsi kötelessége azonban segíteni azokon, akik már itt vannak. Ez nem fogja gyengíteni európai identitásunkat, pont fordítva. A világ, s benne Európa is változik, ez törvényszerű. Ha úgy érezzük, bizonyos alapvetőnek hitt értékeink erodálódnak, annak okait csakis önmagunkban kell keresnünk. A mástól, az idegentől való rettegés, s a változástól való elzárkózás nem megoldás. Mi, akik hazánkban „kisebbségben” kényszerülünk élni, erről sokat tudnánk mesélni.