NATO-vonatokat figyel a Greenpeace Rajkánál

A lakosság segítségét is kéri a Greenpeace a hétfőn indított akciójához, amellyel ellenőrzik, hogy valóban csakis védelmi eszközöket szállít a NATO az országon keresztül.

A lakosság segítségét is kéri a Greenpeace a hétfőn indított akciójához, amellyel ellenőrzik, hogy valóban csakis védelmi eszközöket szállít a NATO az országon keresztül.

A Greenpeace hétfőtől megfigyeli azokat a vasúti és közúti konvojokat, amelyek katonai eszközöket szállítanak az országon keresztül, és ehhez önkéntes jelentkezők segítségét is várják – mondta Csáki Roland, a Greenpeace munkatársa a NOL-nak.

Az akció célja, hogy ellenőrizzék: a parlamenti döntésnek megfelelően valóban csakis védelmi célú fegyverzet és alakulat utazik át hazánkon – áll a környezetvédő szervezet közleményében.

Kormányzati nyilatkozatok szerint a hatóságok nem kívánják a szállítmányokat átfogóan ellenőrizni, ezért a Greenpeace szerint ezt a civileknek kell elvégezniük.

Csáki ugyanakkor nem akart válaszolni arra a kérdésre, hogy tervezi-e a Greenpeace, hogy a jövőben útját állja-e egy ilyen szállítmánynak, ahogy a múlt hónapban, Rotterdamban tették aktivistáik. „Nem szoktuk az ilyen akcióinkat előre bejelenteni” – magyarázta Csáki, viszont közölte, a lakosság segítségét kizárólag békés megfigyelő akciókban való részvételhez várják.

A Magyar Parlament hozzájárult, hogy Magyarország területén katonai eszközöket, fegyvereket szállítsanak át törökországi célponttal. E fegyverek névleg csupán a NATO törökországi védelmi képességeinek erősítésére szolgálhatnak, Irak megtámadására nem használhatók fel.

Törökország parlamentje az országban lezajlott békedemonstrációk hatására a hétvégén nemet mondott arra a kérésre, hogy az ország területére Irakot támadó célú USA alakulatok lépjenek.

Az ellenőrzési akcióhoz a lakosság segítségét is várja a környezetvédő szervezet. Az aktivisták feljegyzéseket készítenek a járműveken szereplő nemzetközi jelzésekről, amelyeket a Greenpeace központjában fognak kiértékelni.

A szállítmány általában kívülről nem látható, de a vonatokon rengeteg jelzés van, ezekről kell felvételeket készíteni – mondta Csáki.

Közlése szerint a katonai szállítmányok nem minősülnek titkosnak. Őrzésükről a katonaság természetesen gondoskodhat, de bárki szabadon készíthet a járművekről felvételeket, dokumentálhatja mozgásukat, tartalmukat – állítja a szervezet.

A vonatok és gépkocsi konvojok Németországból indulnak, és mivel Ausztria nem engedélyezte az áthaladásukat, cseh és szlovák területen haladnak, majd Rajkánál illetve Sturovonál lépik át a magyar határt. Ezt követően a román határon keresztül hagyják el az országot – állítja Csáki, aki szerint ennek alapján nagyon könnyű kijelölni azokat a pontokat, amelyeken mindenképpen áthaladnak a szállítmányok.

Csakis nagysebességű vasúti vonalakat és széles autóutakat használnak, mivel a hatóságok attól tartanak, hogy a lassan haladó járműveket civil aktivisták támadhatják meg – állítja a Greenpeace munkatársa. A Greenpeace civil békemegfigyelői azonban nem fogják megakadályozni a katonai szállítmányok mozgását, és nem okoznak bennük kárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?