Nagyi személyije

„Lopd el a nagyid személyijét” hangzott az elmúlt két hét legnépszerűbb szöveges üzenete, amelyet a lengyel fiatalok küldözgettek nyakra-főre egymásnak.

„Lopd el a nagyid személyijét” hangzott az elmúlt két hét legnépszerűbb szöveges üzenete, amelyet a lengyel fiatalok küldözgettek nyakra-főre egymásnak. Addig terjedt az üzenet, hogy még Kaczynski miniszterelnök – megfeledkezvén arról, hogy a céltábla nem lő vissza – is reagált rá, mondván, az üzenet a „lengyel nemzet ellen” való cselekedet. Hát igen, Lengyelország – is – kettészakadt. A Kaczynski testvérek által fémjelzett Jog és Igazság Pártja kissé nehézkesen próblta meg az elmúlt két évben a kommunistarendszer-váltás befejezését, Lengyelországban alig látott – korrupció elleni és politikai – tisztogatásba fogott. Mivel a volt kommunista, immáron szociáldemokrata utódpárt két évvel ezelőtt teljesen megroggyant, és Kwasniewski volt elnök vezetésével csupán most áll talpra, az ikrek igazi ellenfele ismét a Donalt Tusk nevével fémjelzett (szintén) jobbközép Polgári Platform volt. Mivel Varsóban vasárnap szinte rendszerváltó volt a hangulat, az emúlt évek legmagasabb választási részvételét produkálva, a Polgári Platform simán verte az ikreket, és ha a felmérések eredményei beigazolódnak, akkor feltehetőleg a szintén jobbközép néppárttal alkothatja az új kormányt. Főleg a fiatal szavazók megnyerése vitte győzelemre a platformot, pedig a „polgárok” a kampány és az elmúlt két év során is túlzásba vitték a baklövést. Rajtuk is túltettek azonban az ikrek. Nem is annyira „morális forradalmuk” váltotta ki a (fiatal) lengyelek szavazási hevét, hanem az ignorancia, amellyel a lengyel kormány Európához és általában a világhoz viszonyult. Kiváló példa erre az eredetileg elutasító magatartás az egyébként Varsóban székelő (sic!) EBESZ-választásokat megfigyelő szervezetével szemben, amely ellen Belarusz nagy örömmel és hangosan tiltakozott. A „lengyel” szó szinte szitokszónak számít Brüsszelben. A lengyel magatartás semmibe sem vette az európai szolidaritás elvét, pontosabban csak akkor követelte, ha neki származott haszna belőle. Nehéz morális forradalmat hirdetni odahaza úgy, ha külföldön más a módi. A lengyel tengerparton lakó Tusk, aki két éve alaposan megégette magát a kampány során, idő előtt Tusk miniszterelnöknek hirdetve magát, most végre révbe ért. Nagy kérdés azonban, hogy az új lengyel kormány képes lesz-e hatékonyan kormányozni a jobbközép és a kommunista rendszer megítélésnek vonalán kettészakadt országot. A platform orvossága a gazdasági reform és még több biznisz a „polgárok” számára, de a végrehajtáshoz sok ideje nincs. A lengyel társadalom türelme véges és a fiatalok további tömege kergeheti álmait Nyugat-Európában. Márpedig akkor otthon csak a nagyik maradnak...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?