Modern migráció – okostelefonnal a fél világon át

Az Európát elözönlő menekül-teknek elsősorban élelemre és ivóvízre van szükségük.

Az Európát elözönlő menekül-teknek elsősorban élelemre és ivóvízre van szükségük. Van azonban még egy dolog, amely létszükséglet számukra: az okostelefon.

„Amikor új országba érek, új SIM-kártyát veszek, aktiválom az internetet és letöltöm a térképet” – mondta Oszama al-Dzsaszem, egy 32 éves szíriai zenetanár Belgrádban a The New York riporterének. Egy parkban ülve okostelefonja segítségével tervezgette az előtte álló utat. „Soha nem tudtam volna eljutni idáig okostelefon nélkül. Már attól is feszült leszek, ha elkezd lemerülni az akkumulátora” – mondta.

Szélessávú menekültutak

A modern technológia átalakította, lényegesen egyszerűbbé tette a 21. századi migránsok mozgását. Térképszoftverek, GPS, közösségi oldalak és ingyenes telefonálást lehetővé tevő alkalmazások. A széles körben elérhetővé váló internet szinte szélessávúvá tette a migránsok útvonalait is.

A menekültek sok dologról beszámolnak a közösségi oldalakon, megosztják tapasztalataikat az útjukról, a határőrök mozgásáról, a helyi árakról, közzéteszik állomásaik pontos koordinátáit, kapcsolatban állnak családjukkal és barátaikkal. A Törökország és Görögország közötti tengeri átkelés után sokaknak az az első dolguk, hogy üzenetet küldjenek szeretteiknek.

Menekülj velünk!

Az embercsempészek az utazási irodákhoz hasonlóan a Facebookon hirdetik szolgáltatásaikat, fényképekkel és akciós ajánlatokkal. És ha valaki esetleg kételkedne a bejegyzések hitelességében, láthatja, hogy azt már közel negyvenen lájkolták. „Az embercsempészet az EU-ba” Facebook-csoportnak 24 ezer, a „Hogyan emigráljunk Európába” témájúnak 39 ezer tagja van. A meghívásos alapon működő csoportokban a tagok fényképeket és videókat osztanak meg útjukról. Az oldalakat az önállóan és a csempészekkel utazók egyaránt használják.

50 százalékos akciós ár!

Az internet nagyobb függetlenséget adott a menekülteknek, rontva az embercsempészek üzletét. Egy arab nyelvű internetes embercsempész-oldalon 50 százalékos kedvezményt kínálnak az 5 év alatti gyerekek Európába csempészéséért.

„A csempészeknek kevesebb lett a bevételük, mert az emberek a Facebooknak köszönhetően egyedül indulnak útnak” – mondta a szerb fővárosban Mohamed Hadzs Ali.

A szíriai férfi szerint kezdetben a legtöbb migráns embercsempészekkel tette meg az utat, de a legtöbben manapság már csak a Törökország és Görögország közötti átkelésért fizetnek. Képesnek érzik magukat, hogy GPS-es okostelefonjukat használva önállóan tegyék meg az utat.

A Szíriából érkező Al-Dzsaszem elmondta, öt országban huszonegy testvérével tartja a kapcsolatot az ingyenes üzenetküldést biztosító WhatsAppon keresztül. Miután elhagyta Szíriát, első dolga volt, hogy beszerezzen egy új telefont, a közel-keleti országban ugyanis veszélyes azzal utazni. Az Iszlám Állam fegyveresei gyakran átnézik az utazók Facebook-oldalát, hogy kiderüljön, melyik oldalon állnak. „Ha nem adod meg a jelszavadat, megvernek, széttörik a telefonodat, vagy még rosz-szabb történik” – mesélte a férfi.

Telefonok az ENSZ-től

Az ENSZ 33 ezer SIM-kártyát és 85 ezer napelemes töltőt osztott szét korábban a szíriai menekültek között Jordániában, és más, menekülteket segítő szervezetek is ezt tették. A Vöröskereszt azt közölte, hogy az okostelefonok lehetővé tették a segélyszervezetek és a migránsok közötti információcserét. Amikor júliusban eltört egy vízvezeték az észak-szíriai Aleppóban, a bizottság a Facebookon tette közzé az ivóvízosztó pontok térképét, így több tízezren jutottak gyorsan ivóvízhez.

Az Afganisztánból elmenekült Mohamed Szalmoni, aki egy újságosnál állt meg tölteni a telefonját Belgrádban, azt mondta, a készüléknek köszönheti az életét. A 21 éves fiatalember az afganisztáni Nimrúz tartományból gyalog jutott el az iráni Záhedán városba, okostelefonját használva. Másoknak az okostelefon nem pusztán hasznos eszköz. Sahád al-Hasszán azt mondja, mindent elveszített, amikor légicsapás érte házát a szíriai fővárosban. Egy belgrádi parkban hálózsákon ülve telefonján őrzött fényképeket nézeget halott feleségéről és korábbi, eltűnt életéről. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?