MKP: a kompatibilitás programja

Választási programot írni nem tartozik a legegyszerűbb dolgok közé, mert a programnak úgy kell holisztikus víziót nyújtani, hogy azt a potenciális választóknak az a része, amely a „24-re kell szavazni, az Berényi tuti lapja”-nótával nem győzhető meg, elolvassa, megértse, vonzónak találja, azonosuljon vele, és március 10-én valóban ezt a listát dobja az urnába. És miközben a kampánycsapatok a programokat körmölik, eleve tudják, hogy – például a Smer esetében – a választók túlnyomó többsége nem fog odáig jutni az olvasásban, hogy a párt 2016-ig már a bruttó hazai össztermék egy százalékát szeretné kutatásfejlesztésre fordítani, sokkal inkább az lesz a döntő, hogy a választásokat megelőző nőnapi haknikon Robert Fico szépen vasal-e élet a nadrágnak, de hát választási program ettől még kell.
A közvélemény-kutatóknál az MKP egyelőre gyengélkedik, és hosszú távon ez akár a tagságra és szavazótáborra nézve is demoralizáló lehet, bár Rogán Antal gyorsan klasszikussá vált mondása szerint nem közvélemény-kutatásokat, hanem választásokat kell nyerni; és a felméréseket végző cégek egy részének nem szabad elfelejtenünk a 2010-es választások előtti félreméréseket sem, nem volt még az olyan régen. Az MKP és a Híd párharc végkimenetele egzisztenciális jelentőségű lehet a törvényhozás falain kívül maradó fél számára, mondhatnók: lehet, hogy ez a harc lesz a végső. Az MKP – az ötoldalas programnyilatkozatot olvasva úgy tűnhet – ennek ellenére nem törte össze magát, holott Berényi József már a kormány bukása előtt bő két héttel tartott OT-ülésen arról beszélt, hogy fel kell készülni az előrehozott választásokra, ám azt ők maguk sem bizonyosan tartották valószínűnek, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik.
A programnyilatkozat bevezetőjét olvasva – melyben a párt hitet tesz az Európai Néppárt, és annak értékrendje mellett – az olvasó azt várhatná, alant egy jobboldali program fog kibontakozni, ugyanakkor a nagyon hangsúlyos, vezető pozícióba helyezett Leépülés helyett felzárkóztatást! programpontban a bankadó, a többkulcsos személyi jövedelemadó, a luxusadó néz velünk farkasszemet, mint ha tévedésből a minap ugyanezen hasábokon tanult kollégám által hiányolt balközép párt programját tartalmazó mappát nyitottuk volna meg. A program gazdasági részében erős az állami szerepvállalásra irányuló tendencia. A párt víziója egy gondoskodó, paternalista állam, minden szférára kiterjedő támogatási rendszerrel, az egyéni felelősségre és lehetőségekre kevéssé koncentrálva.
A választási programot írók ceruzáját mintha a magyarországi Nagy Testvér is fogta volna – és most nem csak az egyébként nem elvetendő pálinkafőzős ötletre gondolunk –, a program „nemzeti konzultáció” alapján készült, a gazdasági, mezőgazdasági, vidékfejlesztési, oktatási részekben is nagyon erős rokonság mutatkozik a Fidesz 2010-es választási programjával. Ami pedig a hazai politikai palettát illeti, a konfliktusmentes, hangsúlyozottan gazdasági, szociális, régiófejlesztési témákra fókuszáló programban a „magyar témák” is benne foglaltatnak, de úgy vannak megjelenítve, hogy a (legalábbis a mérsékelt, potenciális koalíciós partnerként szóba jöhető) szlovák pártokat ne irritálják, ugyanakkor valami ködös, nehezen konkretizálható szövegrész az autonómiáról is leíródott, hogy azt ezt akarók is megkapják a magukét. A szimpatizánsokban ugyan némi kétséget ébreszthet a gondolatsor, melyet a pártelnök maratoni beszéde végén mondott: „nem az a kérdés, hogy ezt hogy akarjuk megvalósítani, hanem, hogy felvállaljuk ezeket”, mert ha esetlegesen a megvalósításra kerül a sor, akkor ez már kevésnek bizonyulhat.
A konfliktusmentes, olykor már-már semleges, helyenként balos, a nemzeti érdekek képviseletét alapként tételező program bizonyára vállalható lesz a felvidéki magyar szavazók számára, a többi mobilizáció és kampány kérdése, melynek hatékonyságára heteken belül választ kapunk.