Mit jelez nekünk az aranyláz?

arany illusztráció

Aranylázban égnek a befektetők a nemzetközi piacokon. Az arany ára év eleje óta 28 százalékkal nőtt, és a beruházók nem bírnak betelni a sárga nemesfémmel. 

A hét elején történelmi magasságokba emelkedett az ára, és közel került a 2000 dolláros pszichológiai határhoz is, amely tavaly még elérhetetlen délibábnak tűnt. De az elmúlt 12 hónapban nagyot változott a világ.

Sok elemző szerint az arany szárnyalása korántsem ért véget, a Bank of America az elkövetkező 18 hónapban a 3000 dolláros határ leküzdésére is lát esélyt. Mit jelent ez számunkra?

Általában nem sok jót, ugyanis az arany ára mindig akkor emelkedett, amikor a világgazdaságra nehéz idők vártak.

Ha a befektetők bizalmatlanok a jövőt illetően, általában értékálló befektetést keresnek, és az arany értékállóságához nem sok kétség fér évezredek óta. Emellett a világgazdaság a második világháború óta nem volt akkora válságban, mint most, ezért az arany iránti kereslet teljesen érthető. Március elején ugyan az arany ára is megroggyant, de azóta a növekedés megállíthatatlannak tűnik. A világgazdaság már az év elején is törékenyebb időszakában volt, és a globális járvány nemrég még elképzelhetetlen mélységekbe taszította szinte minden ország gazdaságát. A világgazdaság áhított lendületes újraindulására egyre kevesebb a remény, a fertőzöttek száma globális szinten még sosem nőtt olyan gyorsan, mint most.

Az Egyesült Államokban is rekordokat dönt az új esetek száma, és egyre több európai és ázsiai országban fenyeget a második hullám. Félő, hogy az amerikai gazdaság csak lassan tér magához az év második felében, és Kína, Japán és Dél-Korea gazdasági mutatói is kiábrándítóak. Az európai gazdaságok a tavaszi első hullám hatásait nyögik, és a fenyegető második hullám álmatlan éjszakákat okoz menedzsereknek és politikusoknak egyaránt. A bizonytalanságot növelik a geopolitikai feszültségek, elsősorban az Egyesült Államok és Kína között. A két nagyhatalom kapcsolata tovább romlott a konzulátusok bezárásával járó diplomáciai csata után, és egyre több elemző állítja, hogy a viszonyuk nem volt ilyen rossz a diplomáciai kapcsolatok 1972-es felújítása óta. Mindezt fokozzák az olyan regionális konfliktusok, mint az Egyiptom és Etiópia között növekvő feszültség a Nílus vizének elosztásán, vagy Törökország és Görögország vitája a földközi-tengeri földgázlelőhelyekért. A robbanékony geopolitikai koktél nagyban hozzájárul az arany iránti kereslet növekedéséhez.

A befektetők számára az a fő probléma az arannyal, hogy nincs kamathozama, a legfontosabb központi bankok gazdaságélénkítő politikájának köszönhetően azonban a kamatokkal együtt ez a probléma is eltűnt. A betéteknél már jó ideje nem lehet kamathozamra számítani, és a világjárvány miatt egyre több államkötvény hozama is negatív tartományba került. Így az arany értékállósága még hívogatóbb. Ahogy azt egy befektető megfogalmazta, a központi bankok aranyat nem tudnak nyomtatni. Ezzel szemben pénzt szinte végtelen mennyiségben lehet, és a járványra reagálva ezt meg is teszik. Az elmúlt hónapokban rekordmennyiségű pénz került a világgazdaságba, ami komoly inflációs kérdéseket vet. Minden adott tehát ahhoz, hogy a befektetők továbbra is jó vásárként tekintsenek az aranyra, de ez nekünk, átlagembereknek egyáltalán nem jó hír, mert ez törékeny és nagy kockázatokkal küszködő világgazdaságot jelez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?